Pali története
szerző: Tompa Mihály
Kasza Gergely komám s régi ösmerősöm,
A téli estéket gyakran nála töltöm;
Egész helyes ember, jól áll gazdasága,
De minden öröme van csak a fiába.
No de nem is csuda, hogy azt ugy szereti,
Mivelhogy se kisebb; se nagyobb nincs neki;
Aztán a fiu jó, pedig a gyerekbe
Aki rosz is kedves, hát még a jó hogyne!
A belőlfűtőnél, ha jól ég a tüzünk,
Este annyi mindent összebeszélgetünk;
S amint összébb-összébb esik a zsarátnak,
Lassudik a beszéd, - s többen szundikálnak:
Tréfára fordítom akkor a beszédet,
S ha egy kacaj esik, az álom elszéled;
Többek közt azt mondom minap a legénynek:
Légy katona, öcsém! ha már bevennének!
S míg az anyjok nagyot szörnyűködik rajta:
Mért ne, ugy-e, fiam? felel rá az apja;
Nem tennél talán ugy, mint hajdan Csik Pali...
- Hogy volt az? nem tudná kelmed elmondani?
Hogyne tudnám! hát hogy bejött a francia,
- Régen volt pedig már ez a história. -
Katonának irták a fiatalságot,
Palit is, ki épen huszadikba hágott.
Majd kétségbe esett a Pál öcsém anyja,
Fel s alá futkosott erősen jajgatva;
Aztán a fiúval hogy mit, mit nem csinált?
De az is kegyetlen megvetette magát.
De még az apjoknak se tetszett a dolog,
Semmit se szólt, hanem mindig gondolkodott;
Elment ide-oda, templomba s gyűlésre,
Minden szót meghallott, megfontolt elméje.
'Már anyjok sohse ríj! szólott végre fennen,
Ha már annyiba tölt, a fiu hadd menjen!
Kinéztem minden sort, s bölcsen általlátom,
Hogy segíteni kell a hazán s királyon.
Köz a baj, a teher mindenre egyenlő,
Amikor bántanak, álljunk fel egyenlőn!
Lánchordtát; ugy rontsd a fiu kedvét asszony!
Magam is beállok még, ha megharagszom!'
»Jaj dehogy eresztem! - az anyja kiálta -
Inkább két-háromszáz forintunk megbánja!«
'Asszony! most azt mondom, hogy fogd be a szádat,
Menjen, ha baj van, s ha rá-jött a szolgálat!'
Egy szó sem volt többé. De ha az asszonyról
Azt hiszed megnyugszik, amikor már nem szól:
Oh akkor hibázol rettenetes-képen...
Pali anyjának is más járt az eszében.
A fiú eltünik a házból hirtelen,
Fűtől-fától kérdik: nem látta senki sem!
Apja boszankodik; anyja sír-rí, búsúl,
De titkon tyukot süt s vajas pogácsát gyúr.
Pali megfogadván édes anyja szavát,
Az erdőnek vette szépségesen magát:
Ott kullog, ott bujkál - s háttal megy utána
Mindennap a sült tyuk, a kalács, pogácsa.
Palinak az erdőn igen hosszu a nap,
Nagyot-nagyot alszik, meg fel s alá ballag;
Unalom az élte, pedig csak ötödik
Napja mulott még el, hogy ott börtönködik.
Egyszer hogy ledőlött egy tölgyfa tövében,
Sokáig mélázván a kékelő égen:
Egy furcsa jelenet ötlött a szemébe,
S Pali azt sokáig mozdulatlan nézte.
Hangyazsombék állt a fa tövén, - s iránta
Két arasszal feljebb egy lyuk volt a fába;
Lenn, apró fekete hangyasereg lakott,
A lyukban is, csakhogy veresek és nagyok.
Egy kabócalábat hoztak a feketék
Százan is megfogták, ugy voncolták elébb;
Egyszer csak leszalad sok veres a fáról,
S elveszi a prédát a gyengébb hangyáktól.
S alig hogy bevitték fent a faodúba,
Husz vagy harminc-annyin visszajöttek újra;
És megtámadván a fekete hangyákat,
A zsombéknál szörnyű veszekedés támadt.
Bele csimbajkodott mérgesen egymásba,
Csikart a lábával, harapott a szája;
Néhol pedig tíz is egy csomóba ragadt,
S hömpölygött fel s alá, mint egy kis gombolyag.
Ha a feketét a veres megkaphatta:
Vékony derekában kétfelé harapta,
S a fekete, ha már nincsen is hátulja,
Fejét a veresnek oldalába fúrja.
Van nagy zavar. Egyik birkozik, a másik
Futva viszi féltett kis fehér tojásit;
A győzelem ide meg amoda hajlik; -
- Csakhogy a lárma s a jajgatás nem hallik.
Nézi Pali, nézi... a nagyobb erőnek
Enged a fekete, a veresek győznek;
Nézi Pali, nézi... egyszer csak felpattan:
Teringettét! hát már mind megölni hagyjam?
Ezzel a kezébe kap egy kórószárat,
S a földhöz nyomkodván véle a hangyákat,
Ugyancsak öldösi, de a vereseket...
El-elmondogatván: nesze, nesze neked!
Ezeket mivelvén: már régen megette
Állt egy öreg ember; de észre nem vette;
Erdő-kerűlő volt, vagy olyas valami...
S ekkép szólítá meg: mit csinálsz te Pali?
Pali hátra-nézett s elszégyelte magát,
S az öreg folytatá: Fiam, Pali, no látd!
Minek öldösöd te itten a hangyákat?
Hát nincs ellensége elég a hazádnak?
Látod a példából: a hangya csak hangya,
Mégis a tanyáját egykönnyen nem hagyja!
Ott döglik meg inkább, pedig neki semmi
Más zsombékot túrni, ujabb tanyát lelni.
Fiam! tudd meg: neked nincs több egy hazádnál,
Ezen tul mindenütt koldus gyanánt járnál!
Hazafi, polgár vagy, s mint ilyennek szégyen:
- Fegyvert nem ragadni, hazád szent ügyében!
Hazáért, királyért sok ezrén felálltak,
Hogy az ellenségnek vethessének gátat;
Fel hát, édes fiam! fogj kezedbe kardot!
Ha a kis hangyánál magad feljebb tartod!
Az öreg folytatná tovább a beszédet,
Amelyből Pál öcsém már eleget értett;
Hanem már a fiú tul-jár ungon-berken,
Ugyan fogott-e a szép szó rajta, vagy sem?
-
Pálékhoz az öreg később befordúla
Nem látta a fiút, kérdést tett hát rúla;
S elmondták: hogy az biz se kérdett, se hallott,
Csak felszedte magát s katonának állott.