Pajtás, igyunk...
szerző: Tóth Árpád
1919

Pajtás, igyunk, vad a világ,
    Setét kohóju hámor,
De édes kert a szerelem,
     S szelíd lugas a mámor,
Legyen ma társunk Bacchus úr
    S a rózsásfürtü Ámor!

Ma még habzik minden pohár,
    Hogy mámor kincsét ossza,
Ma még a föld angyalvilág,
    Amelynek nincs gonossza,
Holnap minden letünt napunk
    Egy-egy komor Kanossza.

Ma még szívünkben ég dicső
    Eszmék szent égi kéje,
Hisszük, tövisbokornak is
    Terem szelíd fügéje,
S holnap setét káromkodás
    A megváltás igéje.

Hamar fakul a drága lomb,
    Mely zöld reményszínt lenget,
Hamar zuhan a drága nap,
    Mely csiklándón melenget,
S a lánykéz is csak arra jó,
    Hogy megsimítsd s elengedd.

Bizony pajtás, rosszul van így,
    És sose lesz tán jobban,
Szemünk fényén ravatalok
    Üzenő fénye lobban,
S szivünk ütésén hallgatag
    Hantok jóshangja dobban.