Pázmán lovag
szerző: Arany János
Víg ballada
I.
Vára öblös teremében
Jár alá s fel bajnok Pázmán,
Lépteit majd csillapitja,
Majd megindul szaporázván;
Lába, szíve, egyre tombol,
Visszadöng a tölgyfa padló:
Udvaron áll, kész nyeregben,
Nyihog, prüszköl, fú a vad ló.
"Hova férjem? édes férjem?
Ily korán? ily éhgyomorral?
Panni! Gunda! hol maradtok?
Egy, kettő, a mézes borral!
Menten itt lesz, (boldog Isten!
Még hajamba' nem volt fésű) -
Ha egy percig vár kegyelmed,
Lesz kalácsom, új sütésű."
Hallja Pázmán, elfordúlva,
Háza zengő fülmiléjét;
Csak pirosló füle látszik,
Az mutatja szenvedélyét;
Feje búbján holdvilág van,
Melyet érc-sisakkal föd be;
Nem felel, csak egyszer-kétszer
Kiköhent az őszi ködbe.
"Rossz idő van, édes apjok!
Nem tanácslom... hűs a reggel."
Mond az urhölgy, és befordul
S visszatér nagy köpönyeggel;
Várva, félve, tűrve, kérve
Áll mögötte, hogy feladja:
De bosszúsan tiltja hátrább
Könyökének mozdulatja.
"Mire véljem, drága férjem?
Honnan e rossz kedve márma?
Nem aludt jól? rosszul ébredt?
Kénye ellen volt a párna?
Én vetem fel, két kezemmel,
Én puhítom minden este -"
Szól, s mint harmat gyenge fűvön,
Remeg a szép asszony teste.
Indul Pázmán, meg se állván
Könnyes szemnek, rezgő szónak;
De nem mindjárt leli nyitját
(Sarka felől) az ajtónak.
Néz utána egy-két percig
Szegény ifju asszony, Éva:
Úgy nevetne! s úgy meg-sír, hogy!...
Soha, soha ilyen tréfa.
Mikor aztán a küszöbnél
Azt se mondja: Isten áldjon,
Vas kezére omlik a nő,
Csókkal hinti, hogy megálljon.
De az, fogja, visszadobja,
Egyet mordul: "Vissza, kígyó!"
Ráfordítja a nagy kulcsot
S öve mellé szúrja: "Így jó!"
II.
Visegrádon a király van heverő sorral,
Nem komoly tanácsot űl, nem hadi cselt forral,
Nincsenek is ma körötte nagyszakállu vének:
De van öröm, hejjehuja, tánc, muzsika, ének.
Odamene jó lovag, bús-haragos Pázmány,
Lépte alatt nyög a föld, csikorog a márvány.
"Ki dörömböl? ki csörömpöl?" - "Ismeri fölsége:
Kinek az a jó bora volt, s nyalka felesége."
"Nosza hamar, a bolond! ülj le ide, Rikkancs!
- Gondolom én, mi a baj, hol töri a bakkancs -
Légy te király, én pedig egyszerü kiséret:
Mit te kiadsz, itt a szavam, álljon az itélet!"
Összeszedi a bolond sete-suta képét,
Úgy üli meg a király aranyos karszékét. -
Odakünn az öreg, ha ki útját állja,
Kilenc szobán keresztül döfi, taszigálja.
Megkövetem a király fölséges személyét:
Nagy harag és nagy panasz nyomja szivem mélyét;
Nem vagyok én boros ember - bor nekem a bánat!
Megkövetem, ha szabadabb szóra nyitom számat!
Jöttek, uram, udvarodtól ifiú legények - -
"Mi dolog ez? s idehaza maradtak a vének?"
Nem az a baj, uram király, más nekem a gondom:
Odajöttek vadászni, fiatalok, mondom - -
"Vadasodat megrohanák? tilalomba törtek?"
Dehogy uram! annyi van ott, vigye el az ördög,
Annyi a vad erdeimen, se szeri, se száma -
De, ha szóhoz nem jutok, nem lesz vége márma.
Este magyar lakomán szívet melegíténk,
A királyért, hazáért, poharat üríténk -
"Teleitták magukat? összeverekedtek?"
Dehogy itták, dehogy itták! szépen lefeküdtek.
Reggel, uram, indulnak, köszönik a szállást -
"S nem fizetik, ugy-e bizony, a vacsorát, hálást?"
Beste kura fi...zetésért látni a vendéget!
Magyar ember nem teszi azt, tudja-e fölséged!
Reggel, uram, valamennyi útnak ered szépen,
De az egyik visszaoson - ez a bajom épen -
Azt az egyet, uram király, a radnai Szűzre!
Megölöm, - ha ma jutok is a gyehenna-tűzre.
"Nagyon illő a panasz, jó lovagom, Pázmán;
Ilyen eset még nem esett magyar ember házán:
Útnak ered a vendég, visszaoson egyik;
Azt az egyet megölöd: nagyon helyes eddig."
Átkozom is!... Nem vagyok én se bolond, se részeg:
Hogy valaki jő-megy, azért gyilkosa nem lészek;
De mikor a küszöbön állt feleségem, Éva...
Ezer átok! megölöm, megölöm azt, még ma!
"Nagyon okos a beszéd, jó lovagom, Pázmán;
Hiba lenne, ha valahogy félremagyaráznám:
Feleséged a folyosón - vagy küszöbön álla:
Pedig, ugy-e, ritka eset volt ez eset nála?"
Gyilkolom is!... Uram király, értse meg a szómat!
Elrabolá földi kincsem' és mennybeli jómat;
Megcsókolta - úgysegéljen! - szemeim láttára;
Hej, hogy elébb nem tudék kapni paripára!
"Fejedelmi hitemre! - és a hit nem szellő -
Meglakol a vakmerő, a semmirekellő!
Tegyen a kar igazságot! víjon veled szembe!
Hogy is hívják? a neve nem jut már eszembe."
A nevét... azaz hogy... azt nem tudom épen!
De talán meglelem felséged körében. -
Ez az, uram! itt van, uram: kutya egye máját!
- S kimutatá a lovag... magyarok királyát.
III.
Gyűl Visegrád kandi népe,
Férfi és nő, agg és gyermek:
Valami lesz a vár alján,
Hogy sorompót, sátort vernek;
A poroszlók ütlegéért
Nem adják e mai látást;
Otthon macska űl a padkán,
Ütheti a kő a rántást!
Kapu kordul, szárnya fordul,
Lobog a toll, a kürt harsan:
Jó vitézek, harcra készek,
Mind lejőnek, gyülve gyorsan.
Zárt sisakkal két levente
Olyan, mint a kéményseprő:
Ujjal mutat rá a gyermek,
Ölbe sír az aprócseprő.
"Félre, félre!... pálya mérve!
Fék szorosan! láncsa szögbe!
Jól vigyázz... fuss!" - Futnak aztán,
Dobog a föld, mintha nyögne;
Fogy a térség, nő az ember,
Paizs, dárda összeroppan:
Hátracsuklik a jó Pázmán,
S úgy leszáll, hogy szinte puffan.
"Talpra bajnok! semmi, semmi:
Túlugortál a veszélyen -"
Szól amaz, felütve siskát;
A király az: éljen! éljen! -
"Éljen" mondaná a harcfi
Amint szeme könnybe lábog,
De szavak helyt vére buggyan
S vérrel együtt három zápfog.
"Isten engem!" a király mond,
"Nem akartam, jó levente;
Három ily fog! aranyt érő!
És még birta volna, nemde?
Három ily fog! úgy sajnálom,
Nem mondhatom ki eléggé:
Jó szerencse ha ezúttal
Közte nincs a bölcseségé.
De hogy, íme, jó tanáccsal
Fűszerezzem e kis tréfát:
Másszor űlj honn, ha bajod nincs,
És becsüld meg jobban Évát."
Igy a fölség; de tanácshoz
Kalácsban se lett adósa:
Három fogért három falu
Lőn a díj: Som, Somogy, Pósa.
Vígan kocog haza Pázmán,
Tarsolyában kutyabőre;
Ám szekérrel asszonyához
Vásárfia ment előre.
Kérdi Éva, ezt is, azt is,
- Úgy jő neki, mint egy álom -
De a férje mind ezt hajtja:
"Tartsa Isten jó királyom!"