Orvoslat
szerző: Karinthy Frigyes

Barátom meséli.

Már Pest felé közeledett a vonat, mikor a baleset bekövetkezett.

Valami átváltás vagy mi lehetett – elég az hozzá, hogy a vonat hirtelen lefékez, nagy zökkenés, előrebukom az ülésben, éppen jókor, mert a szomszédos hálóból nagy ívben repül egy jóltáplált bőrönd.

Szerencsére csak a homlokom meg az orrom súrolja, de ez is elég – megered a vérem, homlokomon felreped a bőr, orrom hegyén is takaros karcolás.

Zúgás, káromkodás a szomszédos fülkéből, miközben a vonat lassan megindul.

Elkeseredve törülgetem a képem, de már ott áll előttem egy erélyesarcú, magas férfi – nem is tudom, melyik fülkéből került elő, az előbb még nem láttam. Fölénnyel kiált rám.

– Micsinál, ne nyúljon hozzá! Majd mindjárt megnézem.

Ijedten abbahagyom, mint a gyerek. Persze, ezek az orvosok nem szeretik, ha piszkos kézzel maszatol az ember – a szepszis és a többi. De milyen lelkiismeretes, kedves emberek ezek, rögtön jönnek, ha baj van, a vérükben van a segítés ösztöne. Tiszta szerencse, hogy orvos volt a közelben. Nyöszörögve nyújtom a képem.

– Tessék, doktor úr… azt hiszem, a homlokom repedt fel, meg itt…

– Jó, jó. Csak tartsa nyugodtan. Így.

Forgatja a képem, nézi a sebeket. Elégedetten bólint.

– Bravó. A homloksérülés legalább négy centi. Az orráról is lejött a bőr. Hozzá ne nyúljon, szerencsétlen – csak hadd folyjon a vér. Nem lehetne kicsit széthúzni ezt a repedést?

Kicsit megrökönyödöm. – Miért brávó, miért hagyjam folyni – és miért húzzam szét? Ez valami nagyon modern orvos lehet, egészen új tudományos módszer.

– De kérem, doktor úr… fáj…

– Sebaj. Pestig még kibírja. Azonnal velem jön, itt a közelben van egy sebész barátom, felmegyünk hozzá. Írja ezt alá.

Jézus Mária! Súlyos műtét, consilium… - alá kell írnom beleegyezésem, a sebész nem vállalja életemért a felelősséget!

Egész testemben remegni kezdek.

– Na ne ijedjen meg. Előre nem kell fizetni. A meghatalmazás bélyegmentes. Az orvos is hitelezni fogja a látleletet.

– Orvos… Izé… Hát doktor úr… hát ön nem orvos?

Kicsinylően vállat von.

– Ugyan! X. ügyvéd vagyok – ön gratulálhat magának, hogy a jogorvoslati elsősegélyt éppen tőlem kapta meg. Nevezzen Mukinak, ha nem vasalunk ki legalább ezer ficcs kártérítést a vasúttársaságtól.