gam megyek hát, és nézek szét kenyér után.« De ereje hamar elhagyá, és nem birt tovább menni. Ekkor minden aranyát és drágaköveit az utczára szóratá, és zokogva igy szólt: »Mit érek már mindezekkel, ha még egy kis kenyeret se szerezhettem érettük!«
Lehet, hogy ez az elbeszélés költőileg ki van szinezve; de annyi bizonyos, hogy Mártha nyomasztó szegénységbe jutott, annyira, hogy még egy inghez is csak résztvevő emberek ajándéka által juthatott, és hogy ő is, mint névrokona és bajsorsosa Mártha, a gazdag Nicodemos ben Gorion leánya, ki 100.000 arany dénárt kapott hozományul és naponkint négy- vagy ötszáz arany dénárt költhetett füszerekre és füstölőkre, végre kénytelen volt — különösen az akkor uralkodott éhinség idején — az eldobott és kiszivott fügéket s a széttaposott árpaszemeket fölszedegetni, maró éhségének csillapitása czéljából. Jeruzsálem ostromakor oly nagy volt az inség, hogy a nők férjeik, a gyermekek szülőik s a mi mindennél borzasztóbb, az anyák apró gyermekeik elől elkapdosták a kenyeret; sőt voltak anyák, kik megölték saját gyermekeiket, hogy azok testével tarthassák fenn életüket, mint azt az egykor jómódu Máriáról, a bethezobi Eleázár leányáról beszélik.
Mártha nagyon szomoru véget ért; Jeru-
