vissza a párthus királylyal folytatott harczából, mely könnyen életébe és koronájába kerülhetett volna; és ezután még huszonnégy évig tartott uralkodása alatt egészen a vallásnak szentelé magát. Fiait hires tudosókhoz küldé Jeruzsálembe, hol anyja állandóan megtelepedett.
Kr. u. 44-ben Heléna, szive sugallatát követve elindult a rég tervezett jeruzsálemi utjára, Istennek ott hálát adandó fia megmentéseért, és fogadását teljesitendő. Milyen örömmel fogadtatott a szent városban! Az adiabenai királynő csakhamar a legnagyobb mértékben megnyeré szeretetét a népnek, melyen rövid idő mulva alkalma nyilt jótékonyságát gyakorolhatni. Jeruzsálembe érkezte után ugyanis sulyos éhinség állott be, mely főkép a szegényebb néposztályt sujtotta mélyen. Heléna nagymennyiségü gabonát vásároltatott össze Alexandriában és aszalt fügét Cyprusban, és mindezt kiosztatá a szükölködők között. Fia, a jótékonyság mintaképe, örömmel nyujtott neki módot jótékony hajlamainak kielégitésére, és maga is tetemes összegeket küldött Jeruzsálem szegényei számára. A templomot ugy Heléna, mint Izates királyi ajándékokban részesiték. Izates az engesztelésnapi áldozatoknál használtatni szokott templomi eszközökre arany fogantyukat készittetett, mig Heléna a templom bejáratához arany lámpát, mások szerint convextükröt alkalmaztatott, mely a felkelő nap