ban telepedett le, s a két gyermek itt is foly- tatá énekes keresetét. Egy véletlen által Choron István az egyházi zenére képzők iskola alapitója és igazgatója megismerkedett a kis utczai énekesnővel és ajánlatot tett neki, hogy iskolájában kiképezi őt. De csakhamar felismeré Choron, hogy Eliza — mint Rachelt nevezé— kevésbé zenei, mint inkább szavalati tehetséggel bir, minélfogva a Pagnon St. Aulaire által igazgatott szavalati iskolába vitte őt. St. Aulaire atyai pártfogásába vette a szegény gyönge leánykát; ol vasni tanitotta és begyakoroltatott vele több tragikus szerepet, mint Hermionét, Iphigéniát, Stuárt" Máriát, ő maga azonban, ki ekkor már Crémieux Adolf, a későbbi igazságügyminiszter és az alliance israélite universelle elnöke, és Cohn Albert, a Rothschild-ház tudós alamizsnása által is oktatásban részesült, sokkal több hajlamot tanusitott a vigjáték mint a szomorujáték iránt, és boldognak érzé magát, ha valamely kisebb szinházban felléphetett. Nem több, mint tizenöt éves korában játszá a Moliére-teremben — egy St. Aulaire által felállitott szinházban — a Hermione szerepét és a soubrette szerepét a »Le philosophe marié«-ban. Kérelmére Védel a Théâtre français pénztárnoka, jelen volt az előadásnál. Védelt olyannyira meglepte a kis sovány zsidónő játéka, hogy a második felvonás után elhagyá a termet, hogy előhivja Jouslin de la Sallet, a Comédie francaise igazgatóját. De la' Salle nem kevesebb bámulattal adózott Rachel játékának, de szemrehányást tett St. Aulairenek, hogy miért rontja a leány ritka tehetségét a Delouches ostoba szerepével.
Már a legközelebbi napon, 1836. okt. 27-én helyet szerzett neki de la Salle a conservatorium- ban és egy 1200 frankból álló ösztöndijat.
Rachel nagy fájdalmára uj pártfogója már néhány hó mulva meghalt, és utóda Védel any- nyira igénybe vétetett üzleti ügyei által, hogy nem sokat törődhetett a fiatal szinésznővel. Tövisekkel megrakott pálya volt az, melyen a folyton szükséggel és nélkülözésekkel küzködő leánynak végig kellett haladnia, mig nagy kitartással követett czélját elérte. A közben Poirson, a Gymnase igazgatója megismerkedett játékával és ugy megkedvelte azt, hogy 3000 frank fizetéssel szerződtette őt. Egy Duport Pál által egyenesen az ő számára irt vaudevilleben, a »Ven- déei nő«-ben lépett fel 1837. ápr. 24-én a Gym- naseban először ; de débutje csekély sikert aratott, ugy hogy Poirson azután csak csekély szerepeket juttatott neki; sőt Provost a Théatre franQais egyik kiváló tagja azt tanácsolá neki, hogy mondjon le a szini pályáról és áruljon inkább virágokat. Kétségbeesésében Rachel Samsonhoz, a hires szinészhez fordult ; ez azonnal felismeré a bámulatraméltó adományokat, melyekben a természet részesité és megigérte neki, hogy oktatni fogja őt. Samson vezetése alatt Rachel nagy tragikus szerepeket tanult be. Már néhány hó mulva szerződtetett a Théatre fran- §aishoz mint pensionnaire 4000 frank évi fizetéssel. Itt 1838. junius 12-én lépett fel először mint Kamilla, Corneille » Horatius «-ában. Csodálatot és bámulatot keltett. Jules Janin, az akkori kritika fejedelme, ki már azelőtt egy évvel készségesen elismeré felőle, hogy »sok szellemmel és szivvel-lélekkel« játszik, mesterkéletlen, mély és kiváló tehetségének nagy jövőt jósolt. »Nincs« — irja — »sem oly meglepetés, sem oly diadal, melyet össze lehetne hasonlitani azzal a diadallal büszkeséggel és bámulattal, melyet bennem Rachel ékesszólása, gunyora és szenvedélye keltenek. Most is a kis vendéei nő még; de mily fenségesen hordja most fejét, és mily biztos fel lépése! Most valódi hazájában találja magát, mint egy templomban ugy jár ez athéni palotában ; a tragédia valódi czélját követi ! Viseli a bibort, mely megilleti őt; fején hordja a koronát és kezébe veszi a jogart. Anyanyelvén, a nagy szenvedélyek és a nagy költők nyelvén beszél.« Rachel mint Kamilla a legnagyobb diadalokat aratá; kiváló művésznők, mint a Mars, el valánafc ragadtatva játéka és szavalása által, s a közönség virágözönnel árasztotta el. Halommal kapta a legpompásabb csokrokat, melyek
közül többet e szavakkal nyujtott Provostnak, ki egy szinfalhoz támaszkodva állott: » Megfogadtam tanácsát, uram ; ime, virágokat árulok !« Francziaország Rachelben hasonlithatatlan tragédia-művésznőre talált. Ujra érvényre juttatá a szomorujátékot a franczia szinpadon ; és különösen az ó-klasszikus franczia tragédia, melyet Racine, Corneille, Voltaire remekművei képviselnek, volt az, melyben lángeszének teljes méltóságát kifejté. Az olyan szerepekre, mint: Her- mione »Andromache«-ban, Roxane »Bajazet«-ben, Emilia »Cinna«-ban, Eszter, Berenice, Athalia és hasonlók, szinte rá volt teremtve; plasztikus antik tartása, hatalmas pathosza a szenvedélyek festésekor, tiszta hangja, szigoru márvány-arcza és különösen minden faji kinyomatot nélkülöző és minden iskolai modorosságtól mentt egyénisége, kiválóan a klasszikus szerepkörre tevék őt alkalmatossá. A bibliai hősnők mintegy uj életr& keltek benne. De legnagyobb szerepe Phaedra volt. A szini krónikák nem szólnak ahhoz fog ható diadalról, mint melyet Rachel mint Phaedra aratott. Husz év alatt százszor játszá Phaedrát és százszor idézte a legnagyobb hatást elő; mindannyiszor viharos elragadtatásban tört ki a tömeg lelkesedése. Kevesebb szerencséje volt a modern szomorujátékban, és az egyenesen neki szánt szerepekben. Az 1848-iki forradalmi évben
mint Frankhon géniusza a Marseillaiset adá elő a szinpadról és óriási hatást idézett elő vele.
De oly bevételei sem voltak előtte egyetlen művésznőnek sem, mint neki. Négy ezer frankra levén szerződtetve, fizetése, a jótékonyczélu előadásokkal együtt, nemsokára 60,000 frankra rugott. Azonkivül évenkint háromhavi szabadságidőt kapott, mely mivel minden országokban tartott jövedelmező vendégszereplésekre használta fel, évenkint közel 300,000 frankot jövedelmezett.
Mily távolság a szegény fagyoskodó gyermek állapotától, ki mint utczai énekesnő a kávéházakban alig szerezheté be a mindennapi kenyeret, a Théatre franfais mindennemü fény és pompa által környezett sociétairejeig !
Nagyságával növekedett a legmagasabb körökben iránta tanusitott bámulat is. Grófok és miniszterek megtisztelve érezék magukat, ha Rachel salonjaikban megjelent. Noaille herczeg, a franczia akadémia tagja, Rachel atyai barátja és tanácsadója lőn; Duchátel miniszter gazdag könyvtárt ajándékozott neki, a legpompásabb kötésekben; Noaille grófnő pedig lerajzolta őt a Roxane costumejében.
Ezen magasabb regiókban nagyon szerették volna e ritka művésznőt keresztény hitre téri- teni. Leginkább Mária Amália királyné, Lajos Fülöp bigot neje buzgólkodott ebben. Egy izben