okot, hogy e párt vezére, a tudós synhedrin-elnök Simon ben Setach, vele rokonságban állott. Fivére, vagy más közeli rokona volt-e Simon a királynénak, nem tudni, annyi bizonyos, hogy nagy kegyben állott nála, és hogy az udvarnál szabad bejárása volt. Égy izben bevádoltatott a királynál és kénytelen volt Jeruzsálemet elhagyva, elrejtőzni; egyedül a királyné tudta tartózkodási helyét. Midőn egy idő mulva párthus követek érkeztek Sándor udvarába és Simont, kinek bölcsességében azelőtt gyönyörködtek volt, nélkülözték, ez idegen vendégek rávették a királyt, hogy a számüzött tudóst hivassa vissza. Sándor a királynéhoz fordult e végett, ki azonban csak akkor egyezett bele, hogy Simont visszatérésre birja, midőn a király megigérte neki, hogy rokonának nem lesz semmi bántódása. Büszke öntudattal foglalt helyet Simon a királyné mellett; és az e felett csudálkozó Sándornak e szavakat mondá: »A bölcsesség, melynek szolgája vagyok, oly méltósággal ruház fel, mely jogot ad nekem, magamat királyokkal egy sorba helyezni.«
Sándor, ki háboruiban szerencsétlen volt, és a farizeusok által, kik közől egyetlen éjszakán nyolczszázat feszittetett keresztre, halálosan gyülöltetett, s a nép által, mely nem nevezte őt másképen mint »a thraciai« és »vérszomjazó«, megvettetett, kicsapongásai és buja életmódja
