parancsolta a jóságos Atya, hogy kérjük a gonosztól való megszabadulást, hogy épen abban, – a mit parancsolt, – bírjuk a megnyerés reményét is. Sok példa van erre nézve a szentírásban, hogy, a kik okokkal nem bírhatok reményre, a példák sokasága által kényszeríttetnek arra. Ábrahám, Jákob, Lóth, József, Dávid, mint az isteni jóság világos tanúi állanak szemeink előtt. Az újszövetségi szentírás oly sokakat számlál elő, kik a legnagyobb veszélyekből az áhítatos ima ereje által menekültek ki, hogy a példák megemlítése fölösleges. Elégséges nekünk a próféta ama mondása, mely a leggyengébbet is megerősítheti:[1] „Az igazak, – úgymond – kiáltottak és az Úr meghallgatta őket és minden szorongásukból kiszabadította őket.”
VI. Mit jelent ezen szó „gonosz” és mi az értelme ezen kérésnek?
Következik e kérés értelme és tartalma, hogy a hívek megértsék, miképp mi itt épen nem azt kérjük, hogy minden gonosztól megszabaduljunk. Mert vannak, a miket közönségesen roszszaknak tartanak, noha hasznosak azoknak, kik azokat elszenvedik; mint „amaz ösztön” mely az apostolnak adatott,[2] hogy Isten kegyelmének segítségével „az erő az erőtlenségben fejlődjék ki”. Ezek, ha hatásuk ismeretes, legnagyobb gyönyörrel töltik el a jámborokat, nemhogy azok eltávolítását kérnék Istentől. Tehát csak azt kérjük, hogy azon rosszaktól szabaduljunk meg, melyek a léleknek semmi hasznára sem lehetnek; a többitől ne, csak hogy valamely üdvös hasznuk legyen.
VII. Hány és mily neme van a gonosznak, melyektől megszabadulni kívánunk?
E szónak az a jelentése, hogy a bűntől megszabadulván, a kísértésnek veszélyétől is, a belső és külső rossztól megmeneküljünk; hogy víz-, tűz- és villámtól mentek legyünk: a jég vetéseinknek ne ártson; az élelmiszerek drágasága-, forradalmak- és háborúk által ne sanyargattassunk; kérjük az Istent, hogy távolítsa el tőlünk a betegségeket, döghalált és pusztítást; hogy mentsen meg bennünket a bilincsek-, börtön-, száműzetéstől és árulástól, elleneink kelepczéjétől s egyéb rossztól, a melyek az
