III. Másképpen hívjuk segítségül az Istent s másképpen a szenteket.
Mert nem egyképp hívjuk Istent és a szentéket segítségül. Istent ugyanis kérjük, hogy önmaga vagy a jókat adja meg, vagy a rosszaktól szabadítson meg; a szentektől pedig, mivel Isten előtt kedvesek, kérjük, hogy pártfogásukba vegyenek, s Istentől nyerjék meg számunkra azokat, a mikre szükségünk van. Azért kétféle, egymástól különböző kérési mintát használunk: Istenhez ugyanis tulajdonképen így szólunk: „Irgalmazz nekünk, hallgass meg minket;” a szenthez: „könyörögj érettünk.”
IV. Hogyan kérhetjük a szentektől, hogy rajtunk könyörüljenek?
Ámbár a szentektől is lehet némi más módon kérni, hogy rajtunk könyörüljenek; mert igen könyörületesek, s így kérhetjük őket, hogy állapotunk nyomorúságától meghatva Isten előtt való kedvességük által segítségünkre legyenek. Mire nézve mindenkinek szerfölött óvakodnia kell, hogy a mi Istennek sajátja, másnak ne tulajdonítsa; sőt, midőn valaki valamely szentnek képe előtt az Úr imádságát mondja, érezze, hogy attól azt kéri, hogy vele imádkozzék, s részére kérje azokat, a mik az Úr imádságában foglaltatnak, s végre Istennél az ő tolmácsa és közbenjárója legyen. Mert, hogy e tisztet teljesítik, tanítja szent János[1] apostol a „Titkos Jelenések” könyvében.
VII. FEJEZET.
A szükséges előkészületről.
I. Főleg mely erényekkel kell a lelket elkészíteni az imára?
A szentírás mondja:[2] „Imádság előtt készítsd el lelkedet, és ne légy, mint az Istent kísértő ember.” Mert az kísérti az Istent, ki, míg jól imádkozik, rosszul cselekszik és míg Istennel beszél, lelke az imádságtól távol van. Minthogy tehát igen fontos,
