azoké, a kik azt mondják, hogy tréfából és azoké, a kik érdekből hazudnak, mint, a kik sem venni, sem eladni jól nem tudnak a nélkül, ha csak hazugsággal nem élnek. Mindkét osztálybelieket hibájukról le kell szoktatni. És pedig az elsőket vissza lehet tartani e bűntől, ha bebizonyítjuk nekik, hogy e nemben a vétkezésre való hajlamot növeli a hazugság gyakorisága, s egyszersmind szívükre kell kötni, hogy minden haszontalan szóról számot kell adniok;[1] az utóbbiakat pedig keményebben is meg kell dorgálni, a kik mentegetődzésükkel épen önmagukat vádolják, midőn kimutatják, hogy előttük épen nincs hitele és tekintélye Isten ama szavainak:[2] „Keressétek először az Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind hozzáadatnak nektek.”
X. FEJEZET.
A kilenczedik és tizedik parancsról.
Felebarátod[3] házát ne kívánjad, se feleségét ne kívánjad, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, se semmit, a mi az övé.
I. Miképpen tudjuk meg, hogy a kilenczedik és tizedik parancs a többi nyolcat magában foglalja?
A mi e két utolsó parancsot illeti, mindenekelőtt azt kell megjegyeznünk, hogy ezek úgyszólván a módot szabják elénk, a mely szerint a többi parancsot meg kell tartanunk. Mert a mit e szavak parancsolnak, oda czéloz, hogy, ha valaki a törvény fönebbi parancsait megtartani törekszik, legfőképp azon legyen, hogy „ne kívánjon”; mivel, a ki nem kíván, az megelégszik a sajátjával, másé után nem sóvárog, mások szerencséjén örvend, a hallhatatlan Istent dicsőíti, neki benső hálát ad, a szombatot megtartja, azaz: állandó nyugalmat élvez és az elöljárókat tiszteli, végre sem tettel, sem szóval, sem semmi egyéb módon meg nem sért senkit sem. Mert minden rossznak gyökere és
