IX. FEJEZET.
A nyolczadik parancsról.
Hamis tanúságot ne szólj a te felebarátod ellen.[1]
I. Mi a haszna ezen parancsnak?
Mily hasznos sőt szükséges e parancsot szorgalmasan kifejteni és a belőle folyó kötelességre figyelmeztetni, sz. Jakab tekintélye tanítja ezen szavakkal:[2] „A ki szavában nem hibáz, az tökéletes férfiú”. Továbbá: „A nyelv kicsiny tag ugyan, de nagy dolgokat visz végbe: íme egy csekély tűz mily nagy erdőt gyújt fel” s a mik következnek ugyanazon értelemben. Ezek kétféle dologra intenek minket: először, hogy a nyelv által elkövetett ezen bűn igen nagy körű; a mit a próféta ama mondása is megerősít:[3] „Minden ember hazug”, úgy hogy ez csaknem az egyedüli bűn, mely minden emberrel közösnek látszik. Másodszor, hogy belőle megszámlálhatlan sok rossz származik, mivel a rossz nyelvű ember vétke által sokszor a vagyon, becsület, az élet és a lélek üdve veszendőbe megy, vagy a megsértetté, – mivel a bántalmakat türelemmel viselni nem tudja, hanem haragtól elragadtatva megbosszulja – vagy pedig a sértőé, mivel kárhozatos szégyenérzetből és a becsületről való ferde fogalom miatt visszariadva rá nem bírható, hogy a megbántottnak eleget tegyen. Azért inteni kell a híveket, hogy legnagyobb buzgósággal adjanak hálát Istennek ezen üdvös parancsért: „hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen”; mely nemcsak nekünk tiltja, hogy másoknak sérelmet okozzunk, hanem az iránta való köteles engedelmesség által mások bántalmaitól is védve vagyunk.
II. Mi az értelme ezen parancsnak?
Ezen parancs magyarázásában ugyanazon úton és ugyanazon mód szerint kell haladnunk, mint a többiekben haladtunk: hogy t. i. két törvényt különböztessünk meg benne: egyiket, mely a hamis tanúságot tiltja: másikat, mely azt parancsolja, hogy minden tettetést és csalárdságot kerülve szavainkat s tetteinket
