XII. A gyónás, oltáriszentség s más istenes dolgok használata a tisztaság megőrzésére szükséges.
Azonban a bujaság erejének elnyomására legtöbbet használ a gyónás és áldozás; továbbá a folytonos és áhítatos imák, alamizsnával és böjttel összekapcsolva. Mert a tisztaság Isten ajándéka, melyet az igazán kérőktől nem tagad meg és nem is engedi meg, hogy erőnk fölött kísértessünk.
XIII. Aki a tisztaságra törekszik, annak testét fékeznie kell.
A testet pedig nemcsak böjtökkel és főkép azokkal, melyeket az anyaszentegyház rendelt, hanem virrasztás, ájtatos búcsújárások s másféle sanyargatásokkal is edzeni kell s az érzékek kívánságait megfékezni; mert ezekben s hasonló dolgokban áll leginkább a mértékletesség erénye. Ezen értelemben ír sz. Pál a Korintusiakhoz:[1] „Mindaz, ki küzdésben tusakodik. megtartóztatja magát: és azok ugyan, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig hervadatlant”. És alább: „Sanyargatom testemet és szolgálat alá vetem, nehogy, midőn másokat tanítok, önmagam elvettessem”. És más helyen:[2] „A testet ne ápoljátok a kívánságok szerint”.
VIII. FEJEZET.
A hetedik parancsról.
Ne orozz.[3]
I. Ezen parancs haszna és a két előbbivel való összefüggése.
Hogy régi szokás az anyaszentegyházban ezen parancs értelmét és mivoltát a hallgatók szívére kötni, mutatja az apostolnál azok megfeddése, kik másokat elrettenteni iparkodtak azon bűnöktől, melyekkel maguk elárasztva voltak: mert, úgymond,[4] „Ki mást tanítasz, magadat nem tanítod: hirdeted, hogy ne
