mindazáltal megostoroztatván, tövissel megkoronáztatván s végre keresztre feszittetvén, ama szeretetteljes imára fakadt:[1] „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.” Kinek, mint az apostol bizonyítja,[2] „ránk hintett vére jobban szól, mint Ábelé.” A másik gyógyszert pedig Jézus Sirák fia adta elé, hogy t. i. a halálra s az ítélet nagy napjára gondoljunk. „Emlékezzél meg,” úgymond,[3] „utolsó dolgaidról s örökké nem vétkezel;” mely mondat azt jelenti, mintha mondaná: gondold meg gyakran és igen gyakran, hogy nem sokára meg fogsz halni: következőleg, mivel akkor kívánatos, sőt igen szükséges leend rád nézve Istennek végtelen irgalmát megnyerni, azért azt már most és szüntelen szemeid elé kell állítanod. Mert csak így lesz lehetséges, hogy szívedből ama rut bosszúvágy kioltassék, minthogy Isten irgalmának megnyerésére alkalmasabb és hathatósabb szert nem találsz, mint a bántalmak elfeledését és a szeretetet azok iránt, kik téged vagy a tieidet tettel vagy szóval megbántották.
VII. FEJEZET.
A hatodik parancsról.
Ne paráználkodjál.[4]
I. Mire irányul e parancs s hogyan kell a lelkipásztoroknak ezt tárgyalniok?
Minthogy a férj és feleség közti kötelék a legszorosabb s mindkettőre nézve semmi kedvesebb nem lehet, mint tapasztalni, hogy egymás iránt kölcsönös és kiváló szeretettel viseltetnek: ellenben semmi sem fájdalmasabb, mint érezni, hogy a köteles és törvényes szeretet tőlük másra vitetik át: azon törvény után, mely az ember életét a gyilkosság ellen védi, helyesen és rendszerüleg következik ez, mely a paráznaság vagyis házasságtörésről szól, hogy a házasságnak azon szent és tisztességes összekötését, melyből a szeretet nagy bősége szokott származni, senki
