parancs olyan, hogy minden erőfeszítés nélkül meg lehet tartani. Minthogy Isten nem szab elénk terhes dolgokat, melyeket az ő kedvéért magunkra kellene vállalnunk: hanem azt parancsolja, hogy ünnepeken megnyugodjunk, és a földi gondoktól szabadok legyünk: nagy vakmerőségre mutat e parancs törvényét el nem fogadni. Például legyenek előttünk a büntetések, melyeket Isten azokra mért, kik azt megszegték, miként Mózes IV. könyvéből[1] érthető. Hogy tehát Istennek ezen megbántásába ne essünk, hasznos leend gondolatban ismételni azon szót: „Megemlékezzél,” s azon nagy hasznokat és jókat megfontolni, melyeket, miként fönebb előadatott, az ünnepek megszenteléséből nyerünk; és sok más efféléket, mikről a jó és szorgalmas lelkipásztor, miként a körülmények kívánni fogják, bőven és terjedelmesen értekezhetik.
V. FEJEZET.
A negyedik parancsról.
Atyádat és anyádat tiszteljed, hogy hosszú életű lehess a földön, melyet a te Urad Istened ád tenéked.
I. Mily méltósággal bír e parancs, s hogyan egyes meg a fönebbiekkel?
Míg az előbbi parancsoknak legfőbb hatásuk és méltóságuk van, azok, a melyeket most tárgyalunk, mint igen szükségesek, méltán a legközelebbi helyen állanak. Mert amazokban mint czél folytonosan az Isten áll előttünk, ezek felebarátunk szeretetére tanítanak bennünket, ámbár közvetve Istenhez, a végczélhoz vezetnek, a kiért szeretjük felebarátunkat is. Azért Krisztus Urunk[2] az Isten és felebarátunk szeretetéről szóló ama két parancsot egyenlőnek mondotta. Alig lehet kimondani, mily nagy haszna van e tárgynak, minthogy nemcsak bőséges és kitűnő gyümölcsöket hoz, hanem jelül is szolgál, melyből az első parancs iránti engedelmesség és tisztelet kiviláglik. „A ki
