IV. FEJEZET.
A harmadik parancsról.
„Megemlékezzél, hogy a szombatnapot megszenteljed. Hat nap munkálkodjál és tedd meg minden dolgaidat. A hetedik napon pedig a te Urad Istened szombatja vagyon; ne tégy akkor semmi dolgot, se te, se fiad és leányod, se szolgád és szolgálód, se marhád, se a jövevény, ki kapudon belül vagyon. Mert hat nap alkotta az Ur az eget és földet, a tengert és mindazt, a mi azokban vagyon; de a hetedik napon megnyugodott; azért áldotta meg az Ur a szombat napot és megszentelte azt.”[1]
I. Mit parancsol Isten a híveknek e harmadik parancsban?
A törvénynek e parancsa ama külső tiszteletet, amellyel Istennek tartozunk, gondosan és rendszeresen meghatározá; mert ez az előbbi parancsnak mintegy gyümölcse, mivel a kit benső érzelmekkel ájtatosan tisztelünk, a hit és reménytől, — melyet benne helyezünk, — indíttatva, lehetlen külső tisztelettel nem tisztelnünk s neki hálát nem adnunk. S minthogy ezeket azok, kik a világi dolgokkal vannak elfoglalva, nem könnyen teljesíthetik, bizonyos idő határoztatok meg, mikor azokat kényelmesen lehet teljesíteni.
II. Miért kell a plébánosnak különösen törekednie, hogy a hívek azt, a mi itt parancsoltatik, folytonosan emlékezetükben tartsák?
Minthogy tehát e parancs olyan, mely csodálandó gyümölcsöt és hasznot hoz: azért nagyon szükséges, hogy a plébános annak magyarázására a legnagyobb szorgalmat fordítsa. Buzgalmának felgyulasztására pedig nagy erővel bir a parancsnak első szava: „Megemlékezzél”. Mert valamint a hívek e parancsról megemlékezni tartoznak, úgy a lelkipásztornak kötelessége azt majd intve, majd oktatva gyakran emlékezetükbe hozni. Hogy pedig mennyire hasznos a hívekre nézve e parancs betöltése, kitetszik abból, hogy ha azt pontosan teljesítik, a törvény többi parancsainak megtartására könnyebben vezettetnek. Mert
- ↑ Móz. II. K. 20, 8-11.
