szerette ugy, hogy ég és föld ura lévén nem szégyenlé azok Istenének neveztetni magát, mi által a többi nemzeteit versenyzésre inditá, hogy a zsidók boldogságát megismervén, minden ember az igaz Isten tiszteletére térjen; miként szent Pál[1] is bizonyítja, hogy a nemzetek boldogságának meggondolása és Isten igaz Ismerete által, melyre őket megtanitá, buzdítja követésre testi atyjafiait.
XIII. Miért kellett a zsidóknak sokáig és sokat szenvedniük, mielőtt törvényt kaptak?
Tanítsa azután a híveket, hogy Isten azért engedő meg, hogy a zsidók atyái oly sokáig vándoroljanak, utódaik pedig a legkeményebb szolgasággal nyomassanak és gyötörtessenek, hogy megtanuljuk, mikép Isten barátjai csak azok lehetnek, a kik a világnak ellenségei és vándorok a földön, tehát Isten barátságába könnyebben bejuthatunk, ha a világgal semmi közünk sincsen; továbbá, hogy Isten tiszteletére térvén, megértsük, mennyivel boldogabbak azok, a kik Istennek, mint a kik a világnak szolgálnak, a mire figyelmeztet bennünket a szentirás, midőn igy szól:[2] „Mindazáltal szolgálni fognak neki, hogy az én szolgálatomnak és a földi ország szolgálatának különbségét megtudják,” Továbbá fejtse ki, hogy Isten ígéreteit több mint négyszáz év után teljesítette, hogy ama nép hittel és reménynyel tápláltassék. Mert Isten azt akarja, hogy hívei tőle mindenkor függjenek, s minden reményüket az ő jóságába helyezzék, mint az első parancs magyarázatában majd ki fogjuk fejteni.
XIV. Miért adatott a törvény azon helyen és időben?
Végül szóljon a helyről és időről, melyben Israel népe ezen törvényt kapta: miután t. i. Egyiptomból kivezettetve a a pusztába jött, hogy az uj jótétemény emlékétől indíttatva, és a helynek zordonságától, melyen járt, kelt, elborzadva, a törvény elfogadására alkalmatosabbá tétessék. Mert az emberek leginkább azokhoz vonzódnak, kiknek jótékonyságát tapasztalták, és midőn minden emberi segítségtől megfosztva látják magokat, Isten oltalmához folyamodnak. A miből megérthető az, hogy a hívek a menynyei
