Oldal:Trienti Káté.pdf/289

A lap nincsen korrektúrázva

VII. FEJEZET.

Az egyházirend szentségéről.

I. Miért szükséges, hogy a lelkipásztorok az egyházirendről szóló tant a népnek szorgalmasan megmagyarázzák?

Ha valaki a többi szentség természetét és mivoltát szorgalmasan vizsgálja, könnyen be fogja látni, hogy azok mind úgy függnek az egyházi rendtől, hogy nélküle vagy épen nem lehet azokat létesíteni s kiszolgáltatni, vagy minden ünnepélyes díszt, vallásos szertartást és tiszteletet nélkülöznek. Szükséges azért, hogy a lelkipásztorok a szentségekről szólván, az egyházirend szentségének tárgyalását is szorosabb kötelességüknek tartsák. Mert ama fejtegetés igen hasznos lesz mindenekelőtt nekik magoknak, azután másoknak, a kik egyházi életre lépnek, végre a híveknek is. Önmagoknak; mert e tárgy kifejtésével foglalkozva hathatósan ösztönöztetnek a kegyelem felélesztésére, melyet e szentségben nyertek: másoknak, kik az Úr örökségébe hivattak, részint, hogy ugyanazon jámbor igyekezettől lelkesüljenek, részint pedig, hogy azon dolgok ismeretét megszerezzék, melyekkel ellátva könnyebben utat készíthetnek magoknak a magasabb fokokra: a többi híveknek pedig, először, hogy megtanulják, mily tiszteletre érdemesek az egyház szolgái, azután, mivel sokszor megtörténik, hogy sokan vannak jelen, a kik még kiskorú fiaikat előre egyházi szolgálatra szánták, vagy a kik magok önkéntes elhatározásból akarják azon életnemet választani; már pedig illő, hogy ezek ismerjék azokat, a mik ez életpályához főkép tartoznak.

II. A papi rend minden földi méltóságnál fenségesebb.

Mindenekelőtt figyelmeztetni kell a híveket, mily nagy ezen intézmény jelessége s fönsége, ha legfőbb fokát, a papságot tekintjük. Mert miután a püspökök és áldozárok az Istennek mintegy tolmácsai s hírnökei, kik az ő nevében a földön Isten törvényére és erkölcsi parancsaira oktatják az embereket és magának Istennek személyét képviselik: világos, hogy az ő foglalkozásuknál magasztosaidat gondolni sem lehet; azért méltán neveztetnek nemcsak angyaloknak, hanem isteneknek is, mivel a halhatatlan Istennek erejét és felségét képviselik. Jóllehet pedig minden időben legnagyobb méltósággal bírtak, mindazáltal az