határozzanak önkényük szerint, hanem mindent igazsággal, okossággal és jámborsággal intézzenek. S hogy e mértékkel látszassanak a bűnöket mérlegelni, s a töredelmezők vétkeinek nagyságát annál inkább felismerjék: hasznos lesz néha tudtokra adni, mily büntetések rendeltettek némely vétkekre a régi, úgy nevezett töredelmi szabványok határozatából. Tehát az elégtétel módját általában a bűn minősége határozza meg. De az elégtételnek minden neme közül legalkalmasabb, a bűnbánóknak meghagyni, hogy bizonyos szánin, s meghatározott napot imádságra szenteljenek, és minden, főkép pedig az Urban kimúlt hívekért Istenhez könyörögjenek. Inteni is kell őket, hogy a lelkiatyától rendelt elégtétel! cselekedeteket gyakran önkényt is magukra vállalják és ismételjék, s úgy viseljék magokat, hogy mindazoknak pontos teljesítése után is, a mik a töredelem szentségéhez tartoznak, a töredelem erényében magokat gyakorolni soha meg ne szűnjenek. Ha néha a nyilvános botrány miatt nyilvános vezeklést is kellene rendelni, habár a penitencziatartó visszariadna, s felmentést is kérne alóla, nem kell neki könnyen engedni: hanem rá kell beszélni, hogy, a mik mind neki, mind másoknak üdvösségére szolgálnak, készséges és vidám lélekkel vállalja magára. Ezeket a töredelem szentségéről s annak egyes részeiről úgy kell előadni, hogy a hívek azokat nemcsak teljesen megértsék, hanem Isten segítségével tettleg igazán, s lelkiismeretesen teljesíteni is készek legyenek.
VI. FEJEZET.
Az utolsó kenet szentségéről.
I. Miért kell a lelkipásztoroknak gyakrabban szólniok a hívekhez az utolsó kenet szentségéről?
Midőn a szentirás tanítja:[1] „Minden cselekedeteidben emlékezzél meg utolsó dolgaidról, és örökké nem vétkezel,” ezzel mintegy inti a lelkipásztorokat, hogy semmi alkalmat se mulaszszanak el a hivő nép intésére, hogy a halálról elmélkedjék.
- ↑ Sirák fia könyv. 7, 40.
