Oldal:Trienti Káté.pdf/28

A lap nincsen korrektúrázva

Istenben, kinek felségét Jeremiás után[1] „megfoghatatlannak” mondjuk. „Minthogy, az apostol szerint,[2] hozzájárulhatlan világosságban lakik, kit az emberek közöl senki sem látott, de nem is láthat”; mert midőn Mózessel beszélt,[3] „Nem lát engem, úgymond, az ember, mig él”. Mert arra, hogy lelkünk Istenhez, a legfenségesebb lényhez eljuthasson, szükséges, hogy az érzékektől tökéletesen elvonassék, mire ez életben természetesen képesek nem vagyunk. Mindazonáltal az apostol szerint:[4] „Az Isten nem hagyta magát bizonyság nélkül, jót tevén az égből, esőt adván és termékeny időket s eledellel és vigsággal betöltvén sziveinket”. S ez bírta a világbölcseket arra, hogy az Istenről semmi alávalót ne gondoljanak és mindent, a mi testi, összetett és hozzáadott, tőle lehetőleg eltávolítsanak. Nem különben neki tulajdonították minden javak teljes bírását és hőségét olyképen, hogy belőle mint a jóság és kegyesség örök és kimerithetlen forrásából ömlik minden tökéletes jó az összes teremtett dolgokra és lényekre; őt bölcsnek, az igazság forrásának és barátjának, igazságosnak, jótevőnek mondják és egyéb nevekkel illetik, melyek által a legfőbb és föltétien tökéletesség fejeztetik ki; hatalmát mérhetetlen és végtelennek mondották, mely minden helyet betölt és mindenekre kiterjed. De sokkal jobban és világosabban kitűnik ez a szentirásból, úgymint:[5] „Az Isten lélek”; továbbá:[6] „Legyetek tökéletesek, mint Atyátok tökéletes, ki mennyben van”; nem különben:[7] „Mindenek fedetlenek és kitárvák annak szemei előtt”; ismét:[8] „Oh Isten bölcseségének és tudományának mélységes gazdagsága”; és:[9] „Az Isten igaz”; azután:[10] „Én vagyok az ut, igazság és élet”; ugyancsak:[11] „Jobbod telve igazságossággal”; továbbá:[12] „Felnyitod kezeidet és betöltesz minden élő teremtményt áldással”; úgyszintén:[13] „Hova menjek lelked elől és hová fussak színed elől” és „ha felmegyek az égbe, te ott vagy, ha leszállók a pokolba, te jelen vagy. Ha szárnyaimul veszem is a hajnalt és a tenger végső határain lakom” stb., végre, úgymond az Ur: „Vajjon nem töltöm-e be az eget és a földet”.[14]

Nagyszerű és magasztos mindaz, mit a világbölcsek a teremtményeket

  1. Jerem. 32, 19.
  2. Tim. I. 6, 16.
  3. Móz. II. K. 33, 20.
  4. Apost. Csel. 14, 16.
  5. Ján. 4, 24.
  6. Mát. 5, 48.
  7. Zsid. 4, 13.
  8. Rom. 11, 33.
  9. Rom. 3, 4.
  10. Ján. 14, 6.
  11. Zsolt. 47, 11.
  12. Zsolt. 144, 16.
  13. Zsolt. 138, 7, 8. 9.
  14. Jerem. 23, 24.