nem tetszik, a mi azelőtt tetszett, nem tekintve, jó vagy rossz volt-e az. Igy bánkódnak mindazok, kik a világ, nem Isten szerint szomorkodnak[1] ilyen bánat nem üdvöt, hanem halált hoz. A második törödelem az, miliőn valaki az elkövetett bűn fölött, mely ugyan azelőtt tetszett, nem Istenért, hanem önmagáért érez bánatot. A harmadik az, midőn nemcsak az elkövetett vétek miatt bánkódunk lelkünk legbelsőbb érzelmével vagy ama bánatnak némi külső jelét is adjuk, hanem ezen bánatot egyedül Istenért érezzük. A törödelem mindezen említett nemének megfelel a tulajdonképeni törödelem szó. Midőn pedig a szentirásban olvassuk, hogy[2] „Isten valamit megbán”, világos, hogy ez átvitt értelemben mondatik; mert az emberek szokásaival megegyező szójárást használ a sz. irás, midőn azt mondja, hogy Isten elhatározta, hogy valamit megváltoztat; mintha ő is úgy tenne, mint az emberek, kik, ha valamit megbánnak, azt minden módon megváltoztatni törekszenek. Ily értelemben mondatik: „Megbánta,[3] hogy embert teremtett”; és másutt:[4] „hogy Sault királlyá tette”.
III. Mi különbség van a törödelem jelentései között?
De a törödelem ezen jelentései között nagy különbség vagyon. Az elsőt ugyanis bűnnek kell tartani; a második a felébredt és nyugtalankodó léleknek némi elfogódása: a harmadik erény is, szentség is és csak ezen értelemben van itt róla szó. S először ugyan mint erényről kell róla szólnunk; nemcsak azért, mivel a lelkipásztoroknak a hivő népet az erény minden nemére kell oktatniok, hanem azért is, mivel ezen erény gyakorlatai teszik mintegy az anyagot, melyből a törödelem szentsége áll; és hacsak előbb helyesen nem értjük a törödelem erényét, a szentség mivolta is szükségkép ismeretlen marad.
IV. Mi a belső törödelem?
Miért is mindenekelőtt buzdítani s inteni kell a híveket, hogy erőfeszítéssel és igyekezettel törekedjenek a lélek belső bánatára, melyet erénynek mondunk: a mely nélkül amannak, mely külsőleg nyilvánul, igen kevés haszna lesz. A
