XIII. FEJEZET.
A tizenkettedik ágazatról.
Örök életet.
I. Miért van e hitágazat a legutolsó helyen és mennyire hasznos ezt a népnek gyakrabban megmagyarázni.
A sz. apostolok, a mi vezéreink, a hitvallást, melyben hitünk összege foglaltatik, az örök életről szóló ágazattal akarták bezárni és befejezni, mind azért, mivel a test föltámadása után a híveknek nem kell egyebet várniok az örök élet jutalmánál; mind pedig azért, hogy ama tökéletes és minden javakkal elárasztott boldogság szüntelen szemünk előtt lebegjen és megtanuljuk, hogy elménket és minden gondolatunkat arra irányozzuk. Miért is a plébánosok a hívek oktatásakor soha se mulaszszák el az örök élet jutalmainak előterjesztése által ezek kedélyét feltüzelni, hogy bármit, még a legsúlyosabb megpróbáltatásokat is, mikről azt tanították, hogy a keresztény névért el kell viselni, könnyűnek, sőt kellemesnek tartsanak és az Isten iránti engedelmességre hajlandóbbak és készebbekké váljanak.
II. Mit jelent itt az örök élet?
De mivel e szavakban, melyek itt boldogságunk kifejezésére használvák, igen sok titok rejlik, azokat úgy kell megmagyarázni, hogy, a mennyire kinek-kinek felfogása engedi, mindnyájan megérthessék. Figyelmeztetni kell tehát a híveket, hogy e szavak „örök életet”, nem annyira az élet örökké tartósságát, melyben az ördögök és a gonosz emberek is részesülnek, hanem inkább az örökké tartósságban ama boldogságot jelenti, mely az üdvözöltek óhaját betölti. így érté ezt ama törvénytudó is,[1] ki Urunk Üdvözítőnktől az evangéliumban kérdezte, mit kelljen cselekednie, hogy az örök életet elnyerje; mintha azt mondta volna: miket kelt cselekednem, hogy ama helyre, hol tökéletes boldogságot lehet élvezni, eljussak? Ezen értelemben veszi ezen szavakat a szentirás, mint sok helyen látható.
- ↑ Luk. 18, 18.
