Felülről lefelé úgy alakul a művelet, hogy a miniszter kinevezi a főispánt, a főispán kinevezi az alispánt, az alispán kinevezi a szolgabírákat, a szolgabírák kinevezik a községi jegyzőket és birákat. Alulról felfelé: hogy a községi birák választják a jegyzőt, a jegyzők választják a szolgabírót, és a szolgabírák választják az alispánt s mindezeknek mint a közvélemény csalhatatlan reprezentátorainak kívánatára kineveztetik a főispán.
Mert hát — ügy vélik legalább a szolgabíró, alispán és a főispán — hogy nem is valamire való bíró meg jegyző, ki bizottsági taggá nem választathatja meg magát, s ezen az úton aztán oda jutottunk, hogy ma már majdnem mindenik vármegyei törvényhatóságban — az utolsó elemzésben feltétlenül a minisztertől függő — hivatali elem uralkodik a közgyűléseken.
Hogy ez a közigazgatási apparátus a közigazgatás igazi kövei elményeit nem elégítheti ki: arról felesleges bővebben beszélnem. Annyit azonban meg kell adni neki, hogy azon czélokra, melyekre szánva van, igazi műremek a maga nemében. Elannyira, hogy minden pillanatban jólélekkel ajánlhatjuk azt megszív- lelés végett bármely autokratának, teszem azt II. Miklós czárnak azon esetre, ha uralkodása alatt valamikor odáig jutnának a dolgok Oroszországban, hogy semmiletteképpen nem tudna kitérni népeinek alkotmányt esdő sóhajtásai elől.
Es a miniszter urak mégis pártatlan, igazságos és jóakaratú közigazgatásról beszélnek.
Hát lehet-e szó pártatlan, igazságos és jóakaratú közigazgatásról ott és akkor, hol és midőn az adminisztráczió
