ne csak választói körében, de a király előtt és a nemzetiségekkel szemben is. Mérjen egyenlő mértékkel a haza minden polgárának. Ne hordjon mindent Budapestre, hanem juttasson a vidéknek is valamit. Ne kívánja senkitől, hogy egyedül az adófizetés jogosultságáért szeresesse az államot. Csináltasson jó utakat az elhagyatott vidékek számára. Állittason gyárakat az ország különböző részeiben. Támogassa a földmivelést és állattenyésztést. Létesítsen mentől több állami iskolát és a felekezeti tanítók működését gondosan ellenőriztesse, mert a felvilágosodás előre haladása és a jobb megélhetés feltételeinek kiteremtése együttesen a legbiztosabb gyógyszereit képezik a nemzetiségi kérdésben rejlő bajoknak is.
Gróf Károlyi István szerint a múltban a társadalom sem felelt meg hivatásának ezen a téren; mennyiben a magyar kultúra ügyét sem anyagilag sem erkölcsileg nem támogatta azon mértékben mint kötelessége lett volna. Részéről legczélszerübbnek találná kötelező törvényhatósági pótadók kivetését a kultúra czéljaira: akkor aztán a társadalomnak vagyonosabb elemei is erejükhez mérten, aránylagos áldozattal kellene hogy hozzájáruljanak a közjó előmozditásához.
Jancsó Benedek dr. (»A Dakorománismus és a magyar kultúrpolitika« czimü könyve I. és II. füzet 1893) a román kérdésnek egyik legalaposabb magyar ismerője, ki a román nyelv és viszonyok tanulmányozása végett hosszasabb időtt töltött Romániában: Jancsó Benedek azon nézetben van, hogy a román kérdés politikai életünknek »igen súlyos természetű
