melylyel a kormánytól függő főispán, a tisztviselő választások feltétlen és kizárólagos urává tétetett, s hogy annak még csak erkölcsi felelőssége is teljesen paralizáltathassék egy kisebb, de felerészben általa választott testület állíttatott oda oldala mellé villámhárítónak.
Ezen irányzat következetes folytatásra talált az 1876. és az 1886-iki közigazgatási reformokban, melyek fokozatosan növelték a központi kormány befolyását, hatalmát és mindszükebbre szorították az állampolgári öncselekvőségnek hajdanában oly széles mezejét, tágas körét.
De még tovább menő következései is voltak ebben az irányban a nemzetiségek magatartása által felkeltett visszahatásnak : napirendre került a közigazgatás államosításának ügye ... a közigazgatási tisztviselők kinevezésének kérdése. És amint ma állanak a viszonyok, távolról sincs kizárva annak lehetősége, hogy a kérdés oly megoldásra jusson, melyben az 1848-ban a maga tisztaságában odaállitott szabadság és egyenlőség sziklakövei többé-kevésbbé ki fognak mozdulni állami szervezetünk épületének talpgerendái alól.
A többi szempontok mellett, melyeket itt részletezni nem volna helyén, ezen irányzat megnyilatkozását is lehetetlen fel nem ismernünk az 1874-iki választási törvény megalkotásánál követett azon eljárásban, mely szerint a választói jogosultság meghatározásánál nem jutottak elegendőleg érvényre az 1848-iki demokratikus felfogás követelményei, s hogy bizonyos körök ma is oly mereven visszautasító magatartást
