Az 1868 : XLIV. t.-cz.-ben végre szabályozást és biztosítást nyert a nemzetiségi nyelvhasználat, az iskolatartás és a hivatalokra való alkalmazás joga.
Feladatom körén kívül esik ezúttal, hogy részletes bonczolás alá vegyem a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában alkotott törvény egyes intézkedéseit.
Ki kell jelentenem azonban, hogy a törvény meghozatalával a nemzet lelkiismeretesen beváltotta másodízben is a különböző nemzetiségek iránti tartozását.
Sőt többet tett, mint a mennyit valaha kilátásba helyezett; és bizonyos tekintetben tovább is ment, minta meddig az államérdekeinek koczkáztatása nélkül el mehetett volna. A törvény megalkotása után csakhamar emelkedtek legalább és még sűrűbben emelkednek újabb időben hangok és vélemények a magyar nemzet kebeléből, melyeknek zárószavait a nemzetiségi törvény megszorító módosítása, vagy éppen egészleges eltörlése képezi.
Nem vonható kétségbe másfelől az sem, hogy a törvény létrejövetele a nemzetiségek táborában sem idézte elő az annyira kívánt általános megnyugvást
Ezt bizonyítja különösen a képviselőházi negyvenes bizottság munkálatával szemben Mocsonyi, Bránovácsky és Miletics képviselők által benyújtott kisebbségi törvényjavaslat, mely az 1861-iki mintára a nemzetiségeket egyenjogúaknak nyilvánítva a magyar nemzettel, a képviselet s a nyelvi térkör megállapítását a lélekszámszerinti többség elvére kívánta alapítani, s ezen czélból a vármegyéknek olyatén kikerekitését proponálta, hogy azok a lehetőségig ugyanazon nemzetiség tagjaiból álljanak. Egészen ezen felfogás
