gyei közhivatalnokok a magyar állam ellen irányuló konspiráczió gondolatával szívükben foglalnák el és tartanák elfoglalva állásaikat: akkor . . . akkor azok az urak még csak a »becsületes ember« nevére sem formálhatnának igényt maguknak.
Sok észrevételt tehethetnék még azokra, mik az ellentáborból felhozattak. Minthogy azonban száz szónak is csak egy a vége, én is rá akarok már térni a dolog végére.
A dolog vége, rezultátuma abban áll, hogy a magyar-román kérdés zűrzavarából ma még csak egyetlen szilárd pont látszik ki, melyre nézve nem igen van vélemény-különbség a magyarok és románok között. Az t, i. hogy közös érdekünk és hivatásunk áz általunk elfoglalt ponton áttörhetetlen gátat képezni a szláv terjeszkedési törekvések ellen.
Számban nem sok, de súlyra nézve igen nagy jelentőségű eredmény, mert ha van érdek, mely minket egymásra utal, s ez épenséggel mindkettőnk életérdeke: majdnem lehetetlen, hogy meg ne találjuk az annak sikeres védelmére szolgáló közös eszközököt és módokat, ha csak szellemi vaksággal nem vagyunk megverve, vagy a jó akarat nem hiányzik valamelyik részen.
Hogy az 1848. óta nyilvánosságra került román javaslattervek közül (ezek közé számítva az 1861. és az 1868-iki országgyűléseken nemzetiségi részről
