von országok autonomiája pedig történeti alapokon épült fel.
A lengyel nemzet, mely a faji és nyelvbeli egységre is sok joggal hivatkozhatnék, inkább a történeti szempontra állva követeli az egykori Lengyelország helyreállitását.
A románok e részben is más álláspontra helyezkednek. Ők mint egy új rodusi koloszus az egyik lábukat az egyik, a másik lábukat pedig a másik sziklára feszítik, hogy annál szilárdabb pozicziót foglalhassanak el ügyök részére.
Hogy a közös eredetű és ugyanazon nyelvet beszélő románok létszáma Európában megközelíti a 9—10 milliót: az kétségbevonhatatlan tény. És a román mozgalmak vezetői még sem támaszkodhatnak joggal és jóhiszemüleg a faji és nyelvi egységben rejlő államalakulási alapokra, mert a románság nem képez egy területileg összefüggő tiszta egészet, hanem más népfajokkal vegyesen lakik; mert a románság egyes alkotó elemei soha sem voltak egy állami testbe összeverődve, hanem 5—6 különböző állam kötelékébe tartoztak és tartoznak ma is, s végre mert a román egység csak majdnem az összes északkelet-európai államok kereteinek megbontásával lenne végrehajtható.
Nem gondolnám pedig, hogy akadna magyar ember olyan, ki a legnagyobb örömmel ne üdvözölné egy román állam alakulását, ha ez egyáltalában lehetséges volna, s lehetséges volna természetesen a román tömegbe vegyülő és ezzel szomszédos más népek faji és történeti jogainak csorbítása nélkül.
Hisz egy hatalmas román államban a magyar
