rült hütlen királyfi megfeledkezett az ő szegény jegyeséről.
Mit akartak tehát a románok 1849-ben?
Egy egységes (az összes osztrák magyar románokat összefoglaló) külön nemzeti és politikai territoriumot, szövetségi alapokon az osztrák összmonarchiába beillesztve.
A mint az 1892-iki replika szerzői megjegyzik, csak ennyit és nem többet kívántak a horvát-szerbek, a tótok, az oroszok s talán még maguk a németek is. Ez utóbbit azonban részemről nem merném egész határozottsággal állítani.
És mit nyertünk ezen törekvések következtében közösen mindannyian?
Egy absolut összmonarchiát, melynek nyíltan bevallott feladatát az Ausztria és Magyarország kebelében élő összes néptörzseknek a német fajban való felolvasztása képezte.
Innen kezdve a román kérdés a többi kapcsolatos politikai kérdésekkel együtt leszorult a nyilvános politikai diskussió színpadáról s régi helyzetében stagnált 1863-ig.
Az 1863-ban összehívóit erdélyi országgyűlés és ebben egyszersmind természetesen a románok is minden vonakodás nélkül reá helyezkedtek az októberi diploma és a februári pátens által kijelölt alapokra. Ezen alapok szerint Erdély megfosztva az államiságot jelentő legfőbb attributumoktól, minők különösen a vámtörvényhozás, a pénzláb megállapítása, a véderő törvényhozás, a jegybankügy, a kölcsönök kötése és konvertálása, az adótörvényhozás, a költségvetés és zárszámadás iránti intézkedés stb. egy oktroyrozott
