Önkényt következik ezekből, hogy a tisztelt belügyminiszter úr csak a famulus szerepét játsza ott, hol az igazi vezérszerep illetné meg őt; beszédeivél és cselekedeteivel bővebben foglalkozni tehát egészen kárbamenő fáradtság lenne.
Nem hiszem, hogy az előrebocsátottak után valaki még azon csalódásban ringassa magát, mintha a nemzetiségi, különösen pedig a román kérdés súlyos bajai a kormány által ajánlott szerekkel gyökeresen orvosolhatók, meggyógyithatók lennének.
Hogy az én felfogásom szerint mi módon lehetne legczélirányosabban kiegyenliteni a fenforgó viszályokat, azt ezen munka első részének végén egész határozottsággal megmondottam.
Teljes készséggel be ismerem azonban, hogy az általam javasolt, és felfogásom szerint egyedül helyes megoldásra a mindkét részről fenforgó ingerültség mai állapotában a viszonyok aligha kedvezők.
Elkerülhetetlenül szükséges tehát, hogy egész mértékben és minden további halasztás nélkül reá lépjünk a jogos önvédelem terére addig is, mig a különböző idiomák után futkározó más ajku polgártársainkat s ezek között különösen román testvéreinket is józanabb meggyőződésre fogja kényszeriteni a szomoru tapasztalás, a keserű csalódás érzete.
Az adott helyzetben nem nehéz kitalálni, hogy a román kérdés bajainak egyik — a nagyobbik — gyökere a román királyságban, a másik — a kisebbik pedig a magyarországi román intelligencziában keresendő.
Az első az értelmi szerző szerepét játsza a proczesszusban; állandólag izgatja, támogatja és anyagilag
