47
amikor még hihetetlenebb dolog történt: Alim megfordult, jobb lábát nekifeszítette az állat vékonyának és bal kezével elkapta a kantárszárat; lába szét volt terpesztve és teste csaknem vízszintesen állott el a rohanó csődör oldalától. Mindez villámgyorsan történt és a paripa már szinte eltűnt szemünk elől a pusztán, de még tisztán láthattuk, hogy Alim terpeszállásban a kantárral dolgozott, azután ismét leereszkedett csaknem a földig a ló hasa alá, ahol mintha a vágtató ló valamelyik lábát iparkodott volna elkapni. Nehány próbálkozás és erőfeszítés után sikerült neki hurkot vetni a ló egyik mellső lábára, azután ismét nekifeszítette magát a ló oldalának és a csődör lábát a has irányában kifelé magasra húzta. Eleinte három lábon ugrált tovább a ló, azután hirtelen térdre rogyott. Alim azonnal kiszabadult a kengyelből és mint a vadmacska a ló nyakán termett. Azután hurokkal fojtogatta. Mikor a ló már nem védekezett, Alim egyik kezével kifeszítette a fojtogató szíjat, míg a másikkal a hevedert kezdte szorosabbra csatolni. Egy másodperc múlva nyeregben volt, meglazította a gégehurkot és kiszabadította a ló lábát. E rövid, de drasztikus élmény után a csődör nem ellenkezett többé. Alázatosan kocogott vissza a jurtához, megadva magát engedelmeskedett lovasának, aki bár keze tele volt sebbel és össze volt verve, nevetett és hízelegve szólítgatta a lovát:
— At, at, jakze at! Toor! (Ló, ló, jó ló! Csöndes!) Ez a látvány gazdagon kárpótolt bennünket szenvedésünkért, mert Spirin dús lakomája nehéz ételeivel nagy megpróbáltatás volt nekünk. Sokáig nem felejtettük el és később valahányszor tatár lakomán vettünk részt, mindig óvatosak voltunk. Nagyrabecsült professzorommal még heves vitába is keveredtem e lakoma miatt: — Az azu csapta el a gyomrunkat, — mondta keserűen.
— Nem, én azt hiszem, hogy abból a kövér sultából ettünk sokat, vetettem ellene. — Egyáltalán nem, felelte a professzor, a sulta zsírja könnyen emészthető; de az azu gyökereivel, növényeivel és szárított bogyóival egyszerűen méreg volt.
