46
kísérteten lovagolt volna, nem tudtam észrevenni, hogy a ló patája a földet érintette volna.
Bár a kantárszár az egész idő alatt lazán maradt, Mahmet óriási körben mégis visszahozta a lovat a jurta elé. Hab csurgott le a véknyáról és még mindig vérző szájából. Két kisebb körlovaglás után olyasvalami történt, aminek láttára bámulatomban fölkiáltottam: a tatár, jóllehet e vad Bükefaloszon ült, nyugodtan lehajolt az egyik oldalra, eleresztette a kantárszárat, elővette a pipáját, nyugodtan megtömte és rágyújtott. Azután kiegyenesedett a nyeregben és egyenesen a sátor felé jött. A csődör keze és combja minden mozdulatának engedelmeskedett; reszketett, de már le volt győzve.
— Ez igazán hihetetlen! mondám és csodálattal néztem föl Mahmetre, aki megelégedetten mosolyogva és pipázva ült a nyeregben és lovának habos nyakát veregette.
— Ez semmi, nevetett Spirin. Ez a vad ló egyszerűen rájött arra, hogy ha nem engedelmeskedik, Mahmetnek az oldalát átszorító combja összeroppanthatja a bordáját.
Amikor megnéztem Mahmet combját — görbe volt és erős, mint egy vén tölgy gyökere — bizony nem látszott lehetetlennek, hogy össze birná törni egy lónak a csontját.
Spirin kocsisa, Alim még nehezebb mutatványokkal szolgált. Mint fiatal gazdája, vad csődörét annak minden viharos tiltakozása ellenére ő is megnyergelte. De mivel ez az állat állandóan ágaskodott, nem húzhatta meg elég szorosan a hevedert; mert amíg súlyával még a kengyelre nehezedett és a másik oldalon még nem volt kengyelben, a nyereg lecsúszott a ló oldalára és ledobta Alimot. A ló elvágtatott és még az öreg Spirin is fölkiáltott ijedtében.
Bal lábával még mindig a kengyelben, Alimot a ló végighurcolta a földön. Arcával lefelé, többször, amikor a ló köveken ugrott át, halálos veszedelemben volt. De látását és testének erejét csodálatos módon kihasználva, ellökte magát a kezével, amellyel előbb a fejét védte a földön való hurcolás ellen és így még a legveszedelmesebb köveken is átugratott.
Még a leesés okozta első ijedelem hatása alatt álltunk,
