44
teli aggodalommal kutatgatva mindenfelé egyre messzebbre rohantak. Pompásan lovagolva követték őket a tatárok. Kézbe fogták az arkánt, a bennszülöttek lasszóját és mindegyre gyorsabban vágtatva, megcsóválták a fejük fölött. Csodálatos verseny kezdődött. A vad csődörök, mert nem volt semmi terhük, eleinte jól maguk mögött hagyták a tatárok nyergeslovait; ezek azonban, hozzászokva a hosszú és kitartó üldözéshez, győzték az egyenletes iramot és amikor a csődörök a vad vágtatásban már kissé kifáradva, alig észrevehetően meglassították a tempót, fokozatosan közeledtek hozzájuk. A lovasok nagyon ügyesen mindjobban irányították a csődörök mozdulatait és arra kényszerítették őket, hogy egyre szűkébb körben keringjenek.
Amikor végre a lovak ismét egy csomóba voltak összeszorítva, a tatárok fölemelkedtek nyergükben, hosszan kibocsátották az eddig összetekert lasszót és a ménes ismét szétrebbent. A lovasok követték és látni lehetett, hogy két csődör, egy fekete és egy fakó, megváltoztatja futását. Egy ideig fölágaskodtak és mindenfelé rugdalództak, azután mintha villám sujtotta volna őket, elterültek a földön. Az öreg Spirin nevetett:
— Az arkán fojtogatja őket.
A két lovas ekkor kiugrott a nyeregből. Óvatosan közeledtek a vadul kapálódzó csődörökhöz és a lasszót még jobban kifeszítették. Amikor már eléggé összeszorították az állatok gégéjét, ügyesen megtámadták őket és békóba verték lábaikat. A csődörök a fojtogató gégehuroktól megszabadulván, egy pillanattal később ismét fölugrottak és el akartak menekülni. De hamar észrevették, hogy békóban van a lábuk és néhány görcsösen rángatódzó szabaduló kísérlet után megadták magukat és csöndesen álltak. A férfiak fölkantározták őket és levették a béklyót lábukról. Bár a csődörök rugdalództak és ágaskodtak, mégis csak egy pillanatig tartott, hogy a lovasok ismét lovaikon ültek; a nyeregben mélyen lehajolva, száron vezették a pompás, vad teremtményeket, amelyeket eddig emberi kéz nem érintett.
A csődörök hátrahajtott füllel és fogvicsorgatva nem-
