Oldal:Ossendowski - Ázsiai titkok, ázsiai emberek.djvu/235

231 A farkas lassanként kifáradt, közte és köztem csekélyebb lett a távolság. Még néhány percnyi őrült rohanás után, amellyel négy mértföldet tettünk meg, éppen mellettem volt a farkas. Fölemelkedtem a kengyelben és teljes erőmmel lesújtottam. A farkas csaholni kezdett, egy pillanatra megtán- torodott, de mint a villám ismét összeszedte magát és még gyorsabb futásnak eredt. A ló és a farkas közt életre-halálra újra megkezdődött a versenyfutás és amikor másodszor is utolértem, másodszor is rásujtottam, most azonban nem vaktában, hanem a fejére célozva. A farkas néhány ugrás után tántorogni kezdett; előrebukott, de még egyszer összeszedte magát néhány ugrásra, míg minden erőmmel rámértem azt a csapást, amely juh tolvaj-pályafutásának örökre véget vetett. Még mielőtt a lovamat ez őrült vágtatás után lecsön- desíthettem és a farkassal teljesen végezhettem volna, odajött az egyik kirgiz, leugrott a nyeregből és elvágta a ragadozóállat gégéjét. — Jakszi, ok jakszi djigit bek at! (Kitűnő, nagyon kitűnő lovas és ló!) — mondta a kirgizek egyike, amikor lasszóik végén három farkast vonszolva magukkal, hozzánk lovagoltak. Zsákmányomat magam után húzva, néhány óra múlva ismét a jurtánkhoz érkeztem. A professzor a sátor előtt ült és azt mondta, hogy nagyon aggódott miattam. Pedig a megbízható és bátor Szulimán oldalán a legteljesebb biztosságban voltam és inkább azt hittem, hogy a professzor egyszerűen bosszankodott, mert magára hagytuk. Mert a nagy tudós nagyon szerette a társaságot és szívesen beszélgetett. Amikor megmutattuk neki az agyonütött négy farkast, hamar kibékült. Ezt a ritka vadászatot állandó munka napjai követték. A tóra és a szomszédos síkságra tudományos fölfedező kirándulásokat tettem, kiegészítettem gyűjteményeinket és a folyók és források vizét elemeztem. E kirándulások egyikén Szulimánnal messzire belovagoltam a pusztába, mert azt mondták nekünk, hogy vala