18
Második fejezet.
Akasztófavirágok.
A csónakot kihúztuk a partra és kissé kipihenvén magunkat a bosszúra vágyó Szira hullámaival folytatott fárasztó küzdelmünk után, elindultunk Kizill-Kaya irányába, amely fokozatosan a magasba nőve, mint valami vörös fal nyúlik ki a partvidékből. A part és a lejtő alacsony, de nagyon sűrű nádasán és bokrozatán át törtünk magunknak utat. Amikor behatoltunk a bokrok közé, hangos szárnysurrogással és átható vijjogással mindenütt foglyok röpültek föl. Mivel nem volt nálunk fegyver, nem is érte őket baj.
Az egyik madár csaknem a lábam előtt kapott szárnyra és hangos perlekedéssel a legközelebbi bokorba bújt. Világos, hogy fészkének a közelben kellett lennie. Keresni kezdtük és pár lépésnyire hamar meg is találtuk a nőszirom közt. Szorosan összebújva, tizenkét szürke, hátán és oldalán vörösesen pettyegetett apró teremtés ült a fészekben és fénylő, ijedt szemmel követte minden mozdulatunkat. A kövi, mezei vagy vörös fogoly (Perdrix rubra) fiókái voltak, amely madár rendesen magasan fekvő, száraz vidékeken tanyázik.
Mihelyt közeledtünk, mint száraz levél a szélben, szétfutottak minden irányba. De láttuk, hogy szorosan a földhöz lapulva, a fűben elrejtőzni iparkodtak. Üldözésükhöz fogtunk és csakhamar együtt volt az egész fészekalja. A csónakba vittük őket, ahol egy üres petroleumtartóban száraz fűből készítettünk nekik fészket. Ügy terveztük, hogy majd otthon szabadon bocsájtjuk őket, hadd lássuk, vájjon ott a tyúk és a kis csirkék társaságában fölveszik-e a háziállat szokásait.
Kísérletünk eredménye, ha nem is volt kiadós, mégis tanulságos volt. A foglyok készségesen követték a tyúkot, a csirkékkel együtt a szárnya alá bújtak és nagyon határozottan és sikeresen veszekedtek az élelemért a fiatal tyúkokkal, amelyek pedig nagyobbak voltak, mint ők. Szelíd rokonaiknál gyorsabbak, erősebbek és bátrabbak voltak.
