Oldal:Ossendowski - Ázsiai titkok, ázsiai emberek.djvu/195

191 pillanat alatt mindenki meg volt bilincselve, még a kis Miska is, akit úgy látszott, mulattatott a lánc csörgése, mert állandóan rázogatta kis öklét. — Csönd, pimasz! — ordított rá Noszoff és nagyot rúgott rajta. Az én segédeim még jobban leborgasztották fejüket, míg a szülök gyűlölettel pillantottak a brutális tisztre. — Kutassátok át az egész házat! — volt Noszoff következő parancsa. A katonák egyike néhány pillanat múlva behozta Liszakoff ruháját és csizmáját, amit a fészerben talált meg. — Volt itt valaki? — kérdezte a tiszt Liszakoff tói. — Nem volt — felelte. Noszoff sokatmondóan mosolygott és rám nézett. Ügy látszik, hogy engem akar vallatni, de mégis meggondolta a dolgot és talán nem is akart ilyen egyenesen a dologra térni. — Te láttál valakit? — fordult a háziasszonyhoz. — Hát te, hát te, hát te? Egymást érték a kérdések, de a felelet mindig ugyanaz volt: — Nem. A fegyencek egyike sem árulta el a szökevényt, akit Liszakoff elrejtett, még a kis Miska is nem-et csipogott és tagadólag rázta vörös fejét. — Nagyon jól van — vigyorgott Noszoff. — Vigyétek ezt a kis fickót és az ostorral verjetek rá ötvenet. Hasztalan vetettem magamat közbe; a tiszt igazolta magát azzal, hogy elővett egy könyvecskét, a helyőrség szolgálati szabályzatát. Benne voltak a szökevények, el- rejtőik és segítőik számára kiszabott büntetések. Amikor a katonák megragadták Miskát és az udvarra cipelték, szülei elsápadtak és az anya arcát ideggörcs torzította el. Mihelyt behallatszott a gyermek kétségbeesett jajgatása, Liszakoff komor szemével a tisztre nézett és ezt sziszegte: — Ne verje meg, hadnagy úr! Ne verje a gyereket! Mindent megmondok. Az anya zokogása és a többiek lánccsörgése kísérte az apa elsuttogott szavait.