Oldal:Ossendowski - Ázsiai titkok, ázsiai emberek.djvu/135

Probléma történt a lap korrektúrázása közben

181 már egy vadkan, mint valami szikladarab, felém rohant lefelé a hegy lej tőn. Nekiment a nyírfatörzsnek, amely mögött födözéket kerestem és eközben gyökerestül kitépett egy nagy bokrot. Agyarával föltépte a törzset és mint a fergeteg, dühös röfögéssel elvágtatott mellettem. Berontott a tisztásra, ahol utolérte a dumdum-golyóm, amely hátáról lepattanva, a füle mögött találta és a fejét csontok romhalmazává változtatta. Egy fára akasztottuk föl, hogy a ragadozók ellen biztosítsuk és később parasztokkal elhozattuk. Azután folytattuk a vadászást és napnyugtáig jártuk a vadont; addig én még egy vaddisznót terítettem le, Kangutoff pedig hármat. Ez a vadászat szembetűnően bebizonyította, mily kitűnő, tapasztalt vadász volt a kozák. Bámulatos tökéletességgel és pontossággal lőtt. Abban a pillanatban, amikor a disznót észrevette, már lőtt is és golyója ritkán tévesztett célt. Véres nyomok mutatták, hogy az elejtett három disznón kívül még öt másikat megsebesített, amelyek közül egyet másnap az út mellett arrajáró parasztok meg is találtak. Vadászkirándulásaink egyikén egy fang-tzehoz érkeztünk, amely sűrű erdőben mély szakadékban épült. Egy öreg kínait találtam ott, aki barátságosan fogadott bennünket, de mégis mintha nyugtalanította volna a jelenlétünk, mert folyton a szoba egyik sarkába tekintgetett, ahol kis szekrény állott. Teáztunk és beszélgettünk a kínaival, aki, amikor távozni akartunk, a következő elbeszéléssel tartóztatott bennünket: — A múlt ősszel egy kínai jött a házamba. Ki volt, nem tudom. A fang-tzemba jött, hogy itt töltse az éjjelt és megbetegedett. Egy ideig nálam maradt és mert pénze nem volt, eltávozásakor egy rézlapot adott nekem a következő szavakkal: «Ez többet ér, mint az arany, mert egy nagy nép vezér és csodatévő sírjáról való». Nem nézné meg azt a rézlapot? Nem kérettem magamat kétszer. Kinyitotta a szekrényt, amelyből vörös kendőt vett ki. A kendőt szétbontotta és egy körülbelül tíz hüvelyk hosszú és öt hüvelyk széles érclapot vett ki belőle, amelyet a kezembe adott. Bevésett 9*