beutazta s a hány dohányzóval találkozott, mindegyiktől megkérdezte, hogy miért dohányzik ?
Kezdte a kérdezősködést a legjobb barátjánál, a ki mellesleg megjegyezve, rendkívűl nagy evő volt.
Mondd csak édes barátom miért dohányzol te ?
A jó barát feleli: nincs a világon valami jobb — a mint te magad is jól tudod —, mint ebéd után egy finom szivart elszíni, ez hatalmasan elősegíti az emésztést."
No jól van, ez tehát azért dohányzik, hogy az emésztést elősegítse; én ugyau a magam részéről ezt soha sem tapasztaltam; de hát végre igaza lehet neki.
Másnap a herczeg tovább folytatta útját.
Az országút szélén egy koldust látott, a ki ócska hegedűjét czinczogtatva, alamizsnát kéregetett és rövid szárú pipájából kegyetlenűl füstölt.
A herczeg megállttá kocsiját s megkérdezte a koldust, hogy miért dohányzik?
Az öreg így felelt: „lássa édes uram, én ma még egy falatot sem ettem, éhes vagyok, de ha egy pipa dohányt elszívok, nem érzem annyira az éhség kinzó fájdalmát."
A herczeg nagyon csodálkozott az öreg feleletén.
Az egyik azért dohányzik, hogy jobban emészszen, a másik pedig ép az ellenkező okból, hogy t. i. az éhséget csillapítsa.
Már most melyiknek van igaza?
A kapott felelet után tovább hajtatott.
Késő este érkezett meg egy városkába, a hűl az éjjeli szállást előre megrendelte volt.
A vendéglő tulajdonosa maga akarta a magas vendéget fogadni; azért a folyóson sétálva várta a herczeget; e közben szivart szivar után szívott el.
Míg végre hirtelen berobog a herczeg fogata az udvarra; a vendéglős alig tudta az égő szivarját elrejteni; a herczeg mosolygott e kapkodáson.
Midőn a kövér csapláros bevezette vendégét a számára elkészített szobába, a herczeg ettől is megkérdezte, hogy mondja meg őszintén, miért dohányzik?
Az ijedségtől elsápadt vendéglős így felelt: „kegyelmés herczeg, azért dohányoztam, mert máskép nem tudtam az álmosságot leküzdeni."
