De ezen nem csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy a kalumet képezi hitöknek alapját, erkölcsi érzelmeikből kifolyó cselekedetük motorát.
Nem hiszem, hogy Gonzale Hernandez de Avido, midőn körülbelől 1559-ben, a dohánynak érett magvait Braziliából Spanyolországba áthozta, azt csak sejtette volna is, hogy oly plántának szerzett új hazát, mely egykor az egész ó-világ népeit hatalmába fogja ejteni.
Dísz-növénynek volt ez szánva, mely majd átplántálójának széles nagy levelei és tölcséralaku rózsaszínű virágai által örömet nyújt és az idegenek figyelmét is felkölti és azokat bámulatba ejti.
De ennél sokkal fontosabb szerep várt az Új-világból ide került jövevényre.
A szevillai tud. egyetem hirneves tanára, Nicolaus Monardes orvos-tudor, az Amerikából visszatért spanyol utazók elbeszélése után, a dohánynak oly protektora lett, a ki azt, mint csodálatos gyógyerővel biró növényt, az emberi betegségek számtalan eseteinél: egyedüli orvos-szernek mondotta.
Nagyban hozzájárult a dohány jó hírnevének emelése és terjesztéséhez, a belga származású nagy nevű Clusius Károly botanikus is.
Többek közül megemlítek néhány betegséget, melyeknek gyógyszereül a dohányt ajánlja; így a régi kelések, égési sebek, rák, sömör szembetegségek stb.
Azonkívül megemlíti, hogy a fris, zöld dohány levelek a golyva gyógyításánál is jó sikerrel használtattak; s végül magasztaló szavait azzal fejezi be, hogy a petum — ő még e néven ismerte —: „In Summa, Petum Pauacea quaedam est ad omnis generis morbos"!
Azonban a dohánynak nem ebben rejlett hódító ereje; mert ha pusztán csak mint gyógynövény szerepel: legfölebb az orvosi körök és a szenvedő emberek gondolnak rá; s
