Oldal:Magyar remekírók - A magyar irodalom főművei - 54. kötet - Magyar népdalok.djvu/100

Könnyes szemmel feltekintek a nagy magas egekre,
Ott láték egy barna hollót, hazám felé repülve;
Állj meg, holló, ha lehet.
Vidd el ezt a levelet.
Mondd meg az én édesemnek:
Ne sirasson engemet!

33.

Elindult a gálya.
Lobog vitorlája.
Viszik a sok magyar huszárt
Talián-országba.

Zúgnak a hullámok.
Sírnak a leányok.
Mert elmennek messze földre
A magyar huszárok.

Ne sírjatok, lányok!
A magyar huszárok
Nem vesznek el a csatába,
Vigyáz az ég rajok.

Majd ha fecskék jönnek,
Hogyha szüretölnek,
Majd az őszszel kedvesitek
Újra visszajönnek!

34.

Elmennék én katonának.
Csak kötéllel ne fognának,
Ugyan kinek volna kedve.
Gyöngyéletre erőtetve.

Szenvedés a napi dolga.
Sok az ura, maga szolga.
Egyik lába a békóba.
Másik van a koporsóba.