és nagyon szerette volna tudni, hogy most mit csináljon. Roppant kellemetlenül érezte magát, mert sejtette, hogy a dolog valahogyan nincsen rendben. Tíz órakor mégis jegyet váltott és beugrott a kocsiba, idegesen vonogatva a vállait.
Hogy tizenegy óráig hol járt és mit művelt, sohasem lehetett megtudni. Tizenegy órakor azonban megszólalt a telefon és Boros, a gyakornok, csodálkozva ösmerte fel az igazgató hamgját.
— Voltam a tanárnál, — beszéli Schuller igazgató Pestről, — de csak tizenkettőkor lesz otthon. Lehet, hogy négyre hazajövök.
— Igenis, majd szólok.
— Ha az angolok megjönnek, mondják meg nekik… Különben, lehet, hogy hazajövök.
— Igenis. Majd idehivom Kresz urat.
— Nem, nem, ne zavarja.
Elz volt az utolsó szó. A telefon lecsöngetett : Schuller igazgató értheteden módon letette a kagylót.
Annyi bizonyos, hogy tizenkét órakor csakugyan felment a tanárhoz. Szeliden és okosan beszélt, csak nagyon halkan : a tanár csodálkozott, amint egymásután elmondta magáról a szimptómákat. Mikor megvizsgálta elhűlt.
— Azonnal vétesse fel magát a Berend klinikáján, — mondta azután. — Üljön kocsiba
