Oldal:Karinthy Frigyes - Esik a hó - novellák.djvu/82

A lap nincsen korrektúrázva


— A tanárhoz ? — kérdezte az igazgató gondolkodva.

— Igen, igen, feltétlenül. Majd Toma úr elkiséri. A doktor úr is mondta, mikor tegnap elment.

Felállt és kifelé tartott.

— Mi van a csövekkel ? — szólt utána az igazgató.

— Rendben lesz minden, igazgató úr, csak most gondoljon saját magára.

Az igazgató úr egyedül maradt és magára vette a kabátját. Mikor Toma úr belépett, fel próbált állni.

— Hát igazán gondolja Toma úr, hogy bemenjek ? — kérdezte.

— Bizony, igazgató úr, jó lesz, — mondta a főkönyvelő és köhögött, hogy elrejtse zavarát, melyet az igazgató nagy sápadtsága okozott.

— No nézze, alig tudok felállni, — tréfálódzott az igazgató — Hát igazán Toma úr?

Borzasztóan nem tetszett neki ez a dolog, a tanárral. De érezte azt is, hogy nem lehet okoskodni. Zúgott a feje és káprázott előtte a világ. Egyúttal nyugtalanság fogta el.

— De el tudja intézni Kresz az angolokked ?

Aztán hirtelen elfelejtette ezt is és megint leült az ágyra. Most megint jöttek a mellébe azok a különös, félős érzések, mintha valami felfúvódnék a tüdejében, vagy mintha karika szorongatná a mellét. Nyirkos hidegség borzongatta. Igen, igen, ő nagyon beteg, elmegy a tanárhoz. Ez a legjobb.