Ezen a reggelen felkelt és felltözködött. Mialatt lassan húzta nadrágját, homályosan emlékezett, hogy csütörtök volt, mikor lefeküdt. Igen, az új csövek, gondolta. Meg kell nézni a csöveket.
Mikor nyakkendőjét meg akarta kötni, észrevette, hogy kezei valóságos táncot járnak. Tulajdonképen csak erre tért egészen magához, eszébe jutott, hogy a két utóbbi nap folyamán alig volt eszméleténél. A takarítóné, meg az orvos jött be hozzá egy párszor, ennyit érzett zavarosan. „Hülye !" — gondolta gépiesen az orvosra.
Így ült az ágyán. „Már nem fáj a fejem" — mondotta magában, „csak kábult vagyok, ettől a buta fekvéstől.
Most úgy tetszett, megint elaludt, mert maga sem tudta hogyan, egyszer csak Kresz úr állott előtte és mintha már beszélt volna, előbb is. Ahá, a csövek, gondolta az igazgató és nagyon figyelni kezdett.
— Én azt hiszem legjobb lesz, ha így ahogy van bemegy Pestre, igazgató úr. A kilences gyors egy óra múlva megy, Toma úr majd elkiséri. Mégis a legjobb.
Az igazgató nem értette mindjárt, 8izt hitte, az öntésről van szó !
— Pesten kocsiba ül és elmegy a tanárhoz. Majd jó melegen felöltözködik, a kocsiban le is fekhet.
