kezébe szorítja és erőlködik - pedig a gyerek is látja, hogy láza van. Persze, maguk ezt nem látják.
A szemrehányásra senki se felelt, kényelmetlenül meg voltak lepve az emberek. Az „öregnek" Schuller igazgatónak a betegsége, vagyis ennek a betegségnek komolyabb fordulata, váratlanul jött. Mindössze harmincnyolcéves ember volt, alacsony, csapzott bajuszú, nagyon kedves úr. Tíz évig mint üzemvezető dolgozott a vállalat berlini telepénél : most másfél éve igazgatónak nevezték ki éhez az újonnan berendezett üzemhez. Schuller igazgató nagy ambícióval látott a munkához : a kinevezés, mely meglepte őt, a felelősségnek eddig ismeretlen, intenzív érzését váltotta ki belőle. Meg volt hatva és meg akarta mutatni, hogy nem érdemetlen a bizalomra. Azok közé az emberek közé tartozott, akik uj míljőbe kerülve, újonnan képesek meglátni önmagukat is. Egész egyéniségével belefeküdt a munkába : emberekkel látta el magát, dolgozott, fáradt és három hónap múlva megindította az üzemet. A társaság bizalmi férfiai, csupaszképü, széles angol urak, akik minden hónapban megjelentek, leereszkedőleg mosolyogtak Schuller igazgatóra ; jelezve, hogy a Társaság vár, a Társaság figyel, a Társaság nézi őt. A negyedik hónapban valami baj volt a tartályokkal : rozsdásak voltak belül, vagy mi. A bizalmi férfiak arcán udvarias, de nagyon savanyu vonás jelent meg. Schuller igazgató ezentúl személyesen jelent meg a
