Oldal:Karinthy Frigyes - Esik a hó - novellák.djvu/60

A lap nincsen korrektúrázva


— ön mosolyog. Ezt tudománytalannak és naivnak tartja, értem. Hát akkor más valamit mondok- Nem gondolt-e még arra — nem vette észre őn . . . azt a sajátságos hasonlatosságot . . . a könnyezés és . . . és a szerelmi mámor között? Én régen, csodálkozással és elfogódva észrevettem. Mindkét esetben (no, milyen tudományos vagyok, így mondom : eset) mindkét esetben az életérzésnek nagyon erős, borzasztó fokozásáról van szó — egyik esetben ujjongás és diadal, — görcsös fájdalom, görcsös félelem feszíti élettudatunkat a másik esetben. Görcs mindakettő : rettenetes, túlzott energiák kapaszkodnak az élet libegő árbockötelébe — a hajót veszekedett tarajok forgatják — táncol az élet, vagy ilyes valami. A kéj és a gyötrelem görcse — érti ön ? Fölzaklatott és riadt lelkünk tüdőnkbe, torkunkba, szívünkbe szorulva vonaglik. Valamit várunk: borzasztó és rémületes megoldást, valamit, ami a halálhoz hasonlít. A fejünket gránitsziklába fúrtuk bele, most halántékunk lüktető, irtózatos erővel tartja szétfeszítve a sziklarepedést — de már nem bírja tovább — a következő percben lihegve elernyed majd s az összecsukódó kő szerteroppantja koponyánkat S ekkor, a kéj s a kín tetején egyszerre megszakad a görcs — hirtelen nyugalom áll be és kihűlt szívünkből vér szivárog el. A láthatatlan kéz elereszti agyvelőnket s halálos megkönynyebbülés remeg át a boldog idegek billentyűin. Megnyugszunk és a halált érezzük. Most halk folyam indul meg belülről, elönti a partokat. Ez