Oldal:Karinthy Frigyes - Esik a hó - novellák.djvu/59

A lap nincsen korrektúrázva


— Végre is — megpróbálok beszélni róla. Nézze, várjunk csak, objektív leszek. Tudom, idegbeteg VEigyok, doktor űr, mondjuk ki nyíltan, idegbeteg — és tudom, milyenek az idegbetegek. Szigorúéin és kíméledenűl, kívülről vizsgálom magamat és megállapítom, hogy a hiszterikusok és kéjelgők egy fajtájába tartozom, azok közé, akik az idegeik beteg érzékenységét valami állandó és zsibbasztó izgalommal kell, hogy narkotizálják. Az én fajtámból kerülnek ki, bizonyosan az én fajtámból kerülnek ki az ópiumszívók és hasísélvezők is — az alkoho- listák és játékosok — és azok, akik a képte- lenség és förtelem iszonyatos és eszeveszett őrületéig feszítik a szerelmet… Csakhogy ők a túlsó végleteken vannak.

— Míg én… Nézzen a szemembe doktor úr, nyugodtan és búsan kiállják az ön erős tekintetét. Ezek a szemek.

— Azt szeretném tudni, megállapította-e már az anatómia… hm azt a csudálatos és érthetetlen kapcsolatot, ami a lelki jelenséget egyszerre és váradanul testi jelenséggel köti össze. Íme, lelki bánatom van, lelki érzeteim… Valami elvont dolog. Aztán egyszerre szorongást érzek — összezavarodik és elhomályosul vedami az érzetek között… s a következő percben víz, igazi, tapintható víz árad belőlem — konkrét jelenség — amit egy elvont, valótlan tünemény idézett elő. Mintha gondolat és érzés térben és időben anyagot formálhatna… a képzeletem — érti?