Oldal:Karinthy Frigyes - Esik a hó - novellák.djvu/58

A lap nincsen korrektúrázva


KÖNNYEK

— Igen, doktor űr.

— Igazán különös, sajátságos eset. Egészen józanul és okosan szeretném előadni. Tudom, valamelyes ideg-dispositió az egész, tudományosan meg lehet magyarázni. Nem is vitatkozom én, hanem majd megpróbálom elmondani a szimptómákat, úgy, ahogy én látom őket. En ezen sokat gondolkodtam és magam is csináltam elméletet a dologról.

— Ó, nem mintha azt hinném, hogy ön segíteni tud rajtam. Bár talán lehet ezen segíteni is, nem tudom. Hiszen az természetes, tisztában vagyok vele, hogy betegség. Amint itt ülök, szemben az állótükörrel, látom az arcomat : sápadt, békés és szelíd fej, vörösesszőke haj, enyhe és nyugodt szemekkel és ezek a szemek olyan különös, idegen szomorúsággal néznek most rám… Igen, ezek a szemek…

— Persze, mondom, nagyon furcsa. Egészen egyszerű és szokott valaminek is nézhetné az ember, amiben semmi rendkívüli nincsen…

Nos, éppen azt akarom megmagyarázni doktor űr… hogy ez nem egyszerű és nem szokott… hogy mindennek mély és nagyon súlyos — jelentősége van — és hogy ez egy egészen űj és titokzatos — titokzatos betegség — bizonyoséul betegség.