Oldal:Karinthy Frigyes - Esik a hó - novellák.djvu/57

ismerem : én szeretlek és tudom ki vagy : — te kis bolondom. Nem, nem, neked van igazad, a csillagok és a tenger — ez az igaz és ez a nagy és magasztos — de látod, ezek nem érdemlik. Másképen fogjuk azt csinálni — no jöjj már, ne hallgatózz. Ahhoz a szájhoz máskép kell beszélni és én majd megtanitlak — és nem megyünk ki a tengerre, hallod-e, azért se megyünk — ők nem érdemlik meg, hogy kimenjúnk értük a tengerre… ők nem érdemlik meg a csillagos eget, melybe szomjas kis arcod felemelted. Látod-e, én ismerem ám őket és mondok majd neked valamit — – –látod-e, erre van szükség, mert ők csak derékig állanak a csillagos égben és az arcuk lefelé figyel. Es nagyra nyitott szemekkel kint hagyott téged dideregni és vacogni a sötétben — azt az arc, amit a Plejadok csillagképébe belerajzoltál. Kicsikém. De nyugodj meg. En jobban ismerem azt az arcot és tudom, mit jelent — tudom mit jelent, a gonosz és rossz és hitvány. No jöjj, menjünk már innen — látod az izmaimat ? már nem véznák és törékenyek, mint a tiéd — erősnek és keserűnek kell lennem, hogy megbosszuljalak.