voltak még és már szerettek és gyermekeket szültek — most fáradt és édes testök ott pihen valami kávéház homályos zugában. Most én megkapnám már őket, ugy-e. Délutáni csókjaikat és könnyeiket — és belefulladhatnék a lemondásuk rettenetes mámorába. És csókolhatnám a kék árkokat a szemük alatt és a szájuk két legörbülő sarkát. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.
Elngem délelőtt elárultak és megcsaltak. Ezek mind elárultak : lám végig az utcákban, a szobákban végig, csupa szerelmes pár, férj és feleség — és engem árul el mindegyik. Nézzed, nézzed. Hogy gyűlölöm őket. Miért vannak ott leeresztve a függönyök ? Piha. Ők már mind találkoztak délelőtt és a szobába visszahúzódtak és engem itthagytak az utcán. Az utcán, ebben a hideg szájban, kétoldedt a házak vigyorgó fogsorával, amik összemorzsolnak engem. Két fogsor közt hogy megyek előre. Jaj, ők mind engem árulnak el, jaj végig a házakban : hiszen ezt nem lehet kitartani, idáig hallom, összefonódnak és melegitik egymást. Jaj, elvették tőlem. Jaj, elvették tőlem. Jaj, elvették. Jaj, most azonnal odamegyek. A száját vigyék, de a nyakát nem adhatom oda. A két karja közül az egyiket. En csöndes voltam és jól viseltem magam. De most összekeverték a testrészeket. Nagyon nehéz a fejem. Szeretnék sétálni menni. Folyton járni kell a fejjel. Ezzel a fejjel. Ezzel az imbolygó fejjel. Ezzel a fejjel. Fejjel. Fejjel.
