a Színésznő szagát vitte, mérgesen belefűttyentett a fülembe, toporzékolt, arcul legyintett. Bolond vagy, mondtam neki, mit akarsz a pofámtól. Hát menj csak akkor, rossz vége lesz ennek, — nekem ugyan nem kell az a szag, viheted. Unatkozom és okosan szeretnék valakivel beszélni : valakinek szeretném elmagyarázni, hogy ne fusson úgy, hova a ménkőbe fut úgy — üljön le és feküdjék le és ne acsarkodjék : legyen okos, majd én betakarom és lefekszem mellé és szépen kiegyenlítünk mindent. De ti mind őrültek és unalmasak vagytok és rosszak vagytok hozzám : össze-vissza rohantok és mind belém ütköztök.
Felhajtottam a gallérom és amint lassan, rosszkedvüen és dideregve végig mentem a téren, egyre ismételgettem, a szemgödrön becsapó havat forgatva koponyám üregében : unatkozom, unatkozom. A járda szélén begörbült s dermedt lábakkal vén gebe állott egy kocsi előtt: ez megtetszett, elkezdtem beszélni neki és ő zöld lószemekkel nézett. Nézd, magyaráztam neki, egy léggyel beszéltem ma és egy verébbel : ezek okosak és értelmesek, aránylag a legértelmesebbek — a veréb rögtön helyeslőleg bólintott és lefordult a fáról és szépen, engedelmesen fölnyújtotta a két lábát — a légy se ugrált sokat, vigyorgott és leszédült a tenyerembe, ide. Hát nem látod, hogy esik a hó? Hiszen ez utálatos lehet, mikor azon a vékony szügyeden lecsurog.
Gyü te, gyü, mondta a kocsis és a ló
